Édesapja: Tompa László, költő
Fia: Tompa Gábor, rendező, színházigazgató

• 1910. december 28-án született Székelyudvarhelyen
• 1936-tól Budapesten tanul rendezést a Nemzeti Színházban Németh Antaltól
• 1941-ben első rendezése Kolozsvár – Németh László: Villámfénynél
• 1946-ban Kemény Jánossal és Pittner Olivérrel megszervezi a Marosvásárhelyi Székely Színházat, amelynek első bemutatóját 1946.március 10-én tartották Lehár Ferenc: A mosoly országa c. előadással
• 1948- 1953. között tanít a kolozsvári Zene- és Színművészeti Konzervatóriumban, majd 1954-től a Marosvásárhelyre áthelyezett Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben
• 1962. Az ő nevéhez fűződik a marosvásárhelyi színház román tagozatának megszervezése
• 1976-1981. között a már Marosvásárhelyre áthelyezett (1954.) Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet rektora
• 1966-ban távozik a Marosvásárhelyi Állami Színház éléről
• 1966-ban kinevezik a Művelődésügyi Minisztérium tanácsosának, ő felel a romániai magyar színházakért
• Rendezett Temesváron, Sepsiszentgyörgyön, Kolozsváron
• 1991-ben rendez utoljára: Federico García Lorca: BERNARDA ALBA HÁZA, Kolozsvári Állami Magyar Színház
• A hatvanas évektől Erdélyben ő rendezte a leghitelesebb és leghatásosabb Tamási Áron-bemutatókat
• 1996-ban hunyt el Marosvásárhelyen
• Művészi pályafutását több díjjal, kitüntetéssel jutalmazták: Állami díj, A művészet érdemes mestere, Tamási Áron díj

Munkásságáról, életéről Bérczes Lászlónak mesél a Székely körvasút c., a Pesti Szalon Könyvkiadó gondozásában megjelent kötetben.

Tükörkép Tompa Miklósról

„Az olvasó első pillanatban furcsának találhatja az itt következő beszélgetést. Tanítványokat és régi munkatársakat inkább lezárt korszakokról, többé-kevésbé a múlthoz tartozó intézményekről szokás faggatni. Tompa Miklós pedig, ha nyugdíjba vonult is, hetvenegy éve ellenére tevékenyen részt vesz színházi életünkben. Tanácsadóként rendszeresen bejár a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetbe, amelynek nemrég még rektora volt, csak most fejezte be Tamási Áron Vitéz lélek című színművének rendezését a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színházban, s mint Tamási életművének egyik legjobb ismerője, az Ábel a rengetegben filmváltozatának forgatásánál működött közre Budapesten, művészi tanácsadóként. De hát arról a korszakról – a háború utáni színházalapításról, a marosvásárhelyi Székely Színház megteremtéséről -, amely hovatovább csakugyan színháztörténet, s amelynek egyik főszereplője volt, elmondott már ő maga sok mindent (…).

Tompa Miklós nemcsak színházalapító, színigazgató és kiváló színházi animatőr volt, hanem egy nehéz és ritka mesterség, a színpadi rendezés első művelője nálunk – már nem a mesterség, hanem a magas művészet színvonalán. És főiskolai fokon. Jószerivel egyetlen rendezőtanárunk volt, amíg romániai magyar rendezőoktatás létezett. Arról, hogy mit jelentett Tompa Miklós jelenléte színpadon és katedrán, azokat kérdezzük meg most, akiknek erről élményszerű mondanivalójuk van: egykori tanítványait és munkatársait.

Harag György 

Tompa Miklós tanárom volt még a kolozsvári főiskolán, s később a marosvásárhelyi színháznál és az intézetben, több ízben is munkatársak voltunk. Az első dolog, amit tőle tanultam az az, hogy egy szövegnek többféle olvasata lehetséges. Ahogy egy szöveget szétboncolt, s abból színpadra állítandó művet vázolt föl, az utolérhetetlen volt és abban az időben rendkívül újszerű. Megtanított arra, hogyan lehet élővé tenni a szöveget, mert ehhez is zseniálisan értett: élő szituációt teremteni a holt szövegből. Ez volt az első és alapvető dolog, amire megtanított, amit tudatosított bennünk. Aztán, különösen fiatal korában, nagyszerűen tudott próbát vezetni. Élményszerűek voltak a próbái. Sohasem volt túlságosan szervezett lény, de a próbákon, sokszor órákon keresztül hallatlan érzékkel tudta kibányászni a színészből a legjobbat, ami a színpadi alakokhoz szükséges volt. Kiválóan értett ahhoz, hogy olyan apró fizikai cselekvéseket adjon fel a színészeknek, amelyek túlsegítették őket az alakformálás válságos pillanatain. Például amikor az Irkutszki történetet rendeztem, s egy alkalommal bejött a próbára, Sinka Károly, az egyik főszereplő, eléggé feszes tartásban próbált. Én napok óta igyekeztem fellazítani, de eredménytelenül. Tompa nézte, nézte, aztán kivett a zsebéből egy kulcscsomót, és felnyújtotta neki: „Ezzel játszadozzon”. Ettől az egyszerű fizikai cselekvéstől minden patetikus mondat közvetlenebbé és igazabbá vált. És még sok-sok ilyen példát tudnék felhozni.

Tompa egyike azoknak a ma már egyre ritkábban jelenlevő művészeknek, akik számára a színházi munka életük egyetlen létezési formája. Nem érdekelte más, csak a színház, és mint minden nagy egyéniség, nyilván tele volt ellentmondásokkal. A pontosságot, a rendszerességet például nem tőle tanultam, de tőle azt az egyszerű színházszeretetnél többet, hogy a színházat létezésem egyetlen értelmének tekintsem. De ez talán bennem is alapvetően meglehetett. (…) Sohasem sértődött meg munka közben színészre. Máshol és máskor igen. Valamiért évekig neheztelt rám, és szokása szerint, akire neheztelt, arra kígyót-békát rámondott. Igazán ma sem tudnám pontosan megmondani az ellentét okát. Ezek olyan rejtett, megfoghatatlan színházi dolgok…(…)

Csorba András

(…) 1952-ben kerültem a Székely Színházhoz. Előtte, a főiskola négy éve alatt Kőmíves Nagy Lajos, Poór Lili, Halász Géza és mások tanítottak. S ekkor jött a nagy pillanat, hogy idekerültem, és a körülmények úgy hozták, hogy első perctől nagy feladatokat, főszerepeket kaptam. Rendezett Szabó Ernő, Delly Ferenc, Kovács György és mások. És akkor az egyik próbán – már nem tudom melyik szakaszban, de azt hiszem, közelgett a bemutató – megjelent Tompa. Olyan dolgokat látott meg, és olyan utasításokat adott, amelyek gyökeresen megváltoztatták az egész előadást. Meggyőződésem, hogy ez a rátapintás, ez fémjelezte a Tompa rendezői munkáit.

És próbáltunk a Tompa kedvéért hajnali ötig-hatig, már régen feljött a nap, s mi még mindig próbáltunk, szívesen, örömmel, soha nem éreztünk fáradságot. (…)

Tompa kiválóan tudott szerepet osztani. Én azt hiszem, minden jó színházi együttesnél itt kezdődik a munka, a szereposztásnál. Minden körülményt felhasznált egy készülő előadás érdekében. (…) Kivételes tehetsége volt ahhoz, hogy egy-egy szónak, gesztusnak életet adjon a színpadon, így születtek meg azok a legendás előadások. Később aztán következett az a korszaka Tompának, amikor elaprózta az életét. De én mindig csodálkozom azokon, akik megkérdőjelezik a nagyságát, vagy idézőjelbe teszik. Sokkal inkább megértem a művészi ellenlábasait vagy azokat, akik azt róják föl neki, hogy a megkezdett utat nem tudja folytatni, kiteljesíteni. Hogy ez miért alakult így, ki tudja… De nem szabad megtagadnunk, amit nagy korszakában kaptunk tőle. (…) Én tőle tanultam a mesterséget úgy, ahogy tudom. Valószínűleg másként is színész lettem volna – Sényi László és Kemény János figyelt fel rám -, de az első lépéseket az ő irányításával tettem meg. (…)

Tompa Gábor

A második rendező a családban, édesanyja is színésznő. Befolyásolta-e a pályafutásban szülei foglalkozása?

Tulajdonképpen nem. A családban szó sem volt erről, és szinte az utolsó pillanatig filológiára készültem. Nem is született úgynevezett döntés, és később sem sokat beszéltünk erről, mert a színházról alkotott elképzeléseink homlokegyenest ellentétesek. Ezeket az ellentéteket nem érdemes vitatni vagy feloldani. Úgy érzem, hogy egy év alatt, amióta a pályára léptem, máris húsz évre valót teoretizáltam. Az apámék nemzedékének talán nem is volt ideje feltenni a kérdést, hogy mi is a színház. Csinálták és nem sokat beszéltek róla. Hogy miként azt én nem tudhatom, hiszen nem voltam tanúja annak a „hőskorszaknak”. Nyilván sok mindenen lehet vitatkozni. De amit én nagyon hiányolok manapság, s ami régebb bizonyára megvolt, mert ma is érzem a nyomait legalább, egy bizonyos etika, erkölcsi szellem az együttesben. Egy anekdotába illő esettel tudnám talán érzékeltetni. Nemrég találkoztam a vásárhelyi színház egyik régi műszakijával, aki még ma is dolgozik. Meséli, hogy felszólították őket, adják le a régi színházi igazolványukat, mert újakat állítanak ki. Ő nem adja le, mert a régit még Tompa elvtárs írta alá. Úgy érzem, hogy színházi közelmúltunkban az egyetlen pozitív példa, az egyetlen példamutató társulat mégis csak a Székely Színház volt, ahol mindenki alázattal végezte a munkáját, ahol a színház valóban szent dolog volt. (…)

A Székely Színház még arról volt híres, hogy ott nem ismertek lehetetlent, ha az előadásról volt szó. Olyan kellékes dolgozott, mint Nagy Sándor, olyan súgó, mint Patty néni, azaz Szánthó Mária, olyan szabó, mint Huszti, olyan díszletmester, mint Virág István. A legismertebb, országos hírű szakemberek. S eddig még csak a technikai személyzetet említettem. Volt egy gazdája a színháznak. Sokan még most is úgy szólítják apámat, hogy „gazdám”. (…)

Akkor még lehetséges volt egy Kiss Lacit megállítani a Ritz fürdőben, vagy Varga Jóska bácsit felhozni a cipész műhelyből, ha jól tudom Aradról. Andrási Márton táncoskomikus volt, Szabó Lajos – akit a legjobb öt színészünk között tartok számon – díszletmunkásként kezdte. (…) A fiatal színész kikerül a főiskoláról és olyan rendező keze alá kerül, aki megmondja, hogy mit csináljon a színpadon, de nem vezeti reá a hogyanra. (…) Ma már Harag az egyetlen, aki nagyon aprólékosan, fokról fokra tudja a színészt a hogyanra rávezetni. Ezt a hogyant – egy bizonyos színjátszáson belül – nagyszerűen ismerték a Székely Színházban. (…) Nagyszerű színészpedagógiai munka folyhatott a Székely Színházban, ami nélkül elképzelhetetlen a jó színház, de talán merészebben alakíthatták volna az előadásban testet öltött gondolatot. És mégis: jobb, tartalmasabb hagyományunk nincs. Végső soron Harag is azokkal a színészekkel valósította meg új korszakot jelző előadásait, akik ebben az iskolába jártak: Lohinszkyval, Báccsal, Anatollal, Tanaival. Az Özönvíz előtt-ben, vagy a Szerelemben. (…)”

Marosi Ildikó: Tükörkép Tompa Miklósról, A hét évkönyve, 1982, Színjátszó személyek              

EGYÉNI RENDEZÉSEK  A MAROSVÁSÁRHELYI SZÍNPADON: 

ZILAHY LAJOS:  HAZAJÁRÓ LÉLEK, bemutató: 1946. V. 23.

GEORGE BERNARD SHAW: AZ ÖRDÖG CIMBORÁJA, bemutató: 1947. I. 28.

BÓKAY JÁNOS: FELESÉG, bemutató: 1947. II. 23.

J. B. P. MOLIÉRE: A FÖSVÉNY, bemutató: 1947. X. 16.

KONSTANTIN SZIMONOV: AZ OROSZ KÉRDÉS, bemutató: 1947. XI. 7.

EVGENIJ PETROV: A BÉKE SZIGETE, bemutató: 1948. III.2.

BEN JONSON: VOLPONE vagy A PÉNZ KOMÉDIÁJA, bemutató: 1948. XI. 13.

HERMAN HEYERMANS: REMÉNY, bemutató: 1948. XII. 8.

KÓS KÁROLY: BUDAI NAGY ANTAL, bemutató: 1957. I. 12.

EUGEN MIREA – KOVÁCS GYÖRGY: AZ UTOLSÓ VONAT, bemutató: 1957. XII. 19.

IRODALMI EST , bemutató: 1958. XI.4.

VSZEVOLOD VISNYEVSZKIJ: OPTIMISTA TRAGÉDIA, bemutató: 1959.XII.13.

A.P.CSEHOV: VÁNYA BÁCSI, bemutató: 1963. IV. 28.

LEV TOLSZTOJ: SÖTÉTSÉG HATALMA, bemutató: 1966. XII. 26.

PETRU VINTILĂ: KI MERI MEGÖLNI A SZERELMET?, bemutató: 1973.X.14.

MAKSZIM GORKIJ: NYARALÓK, bemutató: 1974.II.27.

SZABÓ LAJOS: HŰSÉG, bemutató: 1977. I. 28.

TAMÁSI ÁRON: ÉNEKES MADÁR,  bemutató: 1978.XI.24.

TAMÁSI ÁRON: CSALÓKA SZIVÁRVÁNY, bemutató: 1986.II.2.

KÖZÖS RENDEZÉSEK A MAROSVÁSÁRHELYI SZÍNPADON:

NICCOLÒ MACHIAVELLI : MANDRAGÓRA, bemutató: 1946. XI. 24., rendező: Tompa Miklós, Szabó Ernő

LEONID RACHMANOV: VIHAROS ALKONYAT, bemutató: 1947. V. 7. , rendező: Tompa Miklós, Szabó Ernő

MÁRAI SÁNDOR: KALAND, bemutató: 1947. VI. 6.,  rendező: Tompa Miklós, Szabó Ernő

VALENTYIN KATAJEV: BOLONDOS VASÁRNAP, bemutató: 1949.II.17., rendező: Tompa Miklós,  Szabó Ernő

J. B. P. MOLIÈRE: TARTUFFE, bemutató: 1949.IV. 14.,  rendező: Tompa Miklós, Szabó Ernő

MÓRICZ ZSIGMOND: ÚRI MURI, bemutató: 1949. V. 8., rendező: Tompa Miklós,  Szabó Ernő

I.L. CARAGIALE: AZ ELVESZETT LEVÉL, bemutató: 1949. X.25., rendező: Tompa Miklós, Szabó Ernő és Kovács György

ARKADI GRIGULIS: AGYAG ÉS PORCELÁN, bemutató: 1949.XI. 6., rendező: Tompa Miklós, Szabó Ernő és Delly Ferenc

MIHAIL DAVIDOGLU: BÁNYÁSZOK, bemutató: 1949.XI. 29., rendező: Tompa Miklós, Szabó Ernő

MAXIM GORKIJ: KISPOLGÁROK, bemutató: 1949. XII. 21.,  rendező: Tompa Miklós, Szabó Ernő, Kovács György, Delly Ferenc

AUREL BARANGA: DUDVA, bemutató: 1950. IV. 13., rendező: Tompa Miklós,  Szabó Ernő

BORISZ LAVRENYOV: AMERIKA HANGJA, bemutató: 1950. XI. 7. , rendező: Tompa Miklós,  Szabó Ernő, Kovács György

TUR TESTVÉREK ÉS SEININ: KINEK KEDVEZ AZ IDŐ, bemutató: 1950. XII. 21., rendező: Tompa Miklós, Szabó Ernő

A.P. CSEHOV: SIRÁLY, bemutató: 1951. IV. 7., rendező: Tompa Miklós,  Delly Ferenc, Szabó Ernő

JURIJ BURJAKOVSZKIJ: ÜZENET AZ ÉLŐKNEK, bemutató: 1951. V. 8., rendező: Tompa Miklós,  Szabó Ernő

N.V. GOGOLY: A REVIZOR, bemutató: 1952. III. 14., rendező: Tompa Miklós, Szabó Ernő

AUGUST JAKOBSON: KÉT TÁBOR, bemutató: 1952. XII. 12., rendező: Tompa Miklós, Szabó Ernő

IVAN FRANCO: AZ ELLOPOTT BOLDOGSÁG, bemutató: 1953. III. 14., rendező: Tompa Miklós, Szabó Ernő

BRÓDY SÁNDOR: A TANÍTÓNŐ, bemutató: 1956. II. 24., rendező: Tompa Miklós, Kőmíves Nagy Lajos

N. RICHARD NASH: AZ ESŐHOZÓ EMBER, bemutató: 1958. VI. 19., rendező: Tompa Miklós,  Rappaport Ottó

EDMOND ROSTAND: CYRANO DE BERGERAC, bemutató: 1960. VII. 28., rendező: Tompa Miklós,  Kőmíves Nagy Lajos

SZABÓ LAJOS: CSALÁDI FÉSZEK , eredeti bemutató: 1964. XII. 6., rendező: Tompa Miklós,  Gergely Géza

TENNESSEE WILLIAMS: A VÁGY VILLAMOSA, bemutató: 1965. VI. 13., rendező: Tompa Miklós, Farkas István

Kurátor: Gáspárik Attila

Összeállította: Ferencz Éva  

Számítógépes feldolgozás: Tőkés Orsolya

Az oldalon található szöveg és fényképek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kutatóközpontjának tulajdona és ezáltal szerzői jog védi.  A színház leveltára szívesen fogad bármi információt a Székely Színház társulatának néhai művészeiről (fényképek, műsorfüzetek, plakátok stb.).