Nagy István színész az idei évadtól újra a Tompa Miklós Társulat tagja. Vele beszélgettünk:

 

Hosszú évek után térsz vissza a Tompa Miklós Társulathoz. Mi vezetett vissza?

Egészen pontosan 22 éve és 8 napja, hogy elhagytam a színházat. Egy intézményt hagytam itt, de a nagybetűs színházat egyetlen percre sem vetettem ki a szívemből. 40 éves voltam, tele alkotóenergiával, lendülettel, amit, megítélésem szerint az akkori konjunktúra és az akkori társulatvezető nem használt volna ki. Éppen akkor indult a Rádió GaGa, hívtak, mentem. Nem volt könnyű döntés, három éjjel nem aludtam, sírtunk a feleségemmel, de megléptem az akkor szükségesnek érzett lépést. Az én döntésem volt, nem bánom, rengeteget tanultam az eltelt két évtized alatt. Most egy kedvező konjunktúra vezetett vissza a színházhoz. És persze, egy másik társulatvezető. Egy találkozón megkérdeztem Keresztes Attilát, hogy amennyiben úgy alakul, dolgozna-e velem. Akkor azt válaszolta, hogy igen. Már jó ideje, hogy bízom az isteni gondviselésben, és hagyom, hogy Ő irányítsa a sorsomat. Mindig jobban tudja, mint én, hogy mi jó nekem. Remélem, ezúttal sem téved.

 

Azért az elmúlt két évtized alatt is láthatott a közönség a színpadon.

Bár annak idején barátian váltunk el a társulatvezetővel, és arra a kérdésére, hogy ha a színháznak szüksége lesz rám, jövök-e, igennel válaszoltam – mégis pár évig csak jeggyel, bérlettel járhattam színházba. Cristian Ioan, akkori vezérigazgató hívott meg egy általa rendezett Ray Cooney sorozat néhány főszerepére. Vele már korábban is dolgoztam a Bigámiában (Páratlan páros). Így lettem címszereplő a Miniszter félrelép-ben, majd John Smith a Ketten a neten-ben (saját fordítás, ismertebb címén Páratlan páros II.) Volt évfolyamvezető tanárom, Lohinszky Loránd érdemes művész is meghívott egy rendezésébe. Molnár Ferenc Testőrének címszerepét domborítottam a feleségem oldalán. Aztán ismét Cristi hívott meg az Eric-Emmanuel Schmitt: Rejtélyes viszonyok c. két szereplős  előadásába Abel Znorko szerepébe. Nagyon szerettem azt az előadást, saját fordításomban játszottuk, sajnos elég keveset, viszont jóval később, Szélyes Ferenc kollégámmal, akkori partneremmel felújítottuk a Csűrszínház produkciójaként. De játszottam még a Láttátok, mi esett meg útban a fórum felé c. zenés vígjáték ősbemutatójában, amelyet Bokor Péter rendezett vendégként, szintén az én fordításomban. Péterrel is dolgoztunk már korábban együtt. Ugyanúgy Gali Lászlóval, aki a Tizenkét dühös ember 4. esküdtjére hívott meg. Aztán néhány év kihagyás után a Svejkben játszottam Katz, tábori lelkészt Gáspárik Attila oldalán – nagyon élveztem azt a közös játékot, őszintén, azt hittem, hogy eljött az idő, hogy visszatérjek a társulathoz, de úgy látszik, akkor még nem érett meg hozzá az idő. Kövesdy István művészeti igazgató is meghívott Eduardo de Filippo: A komédia művészete c. előadás főszerepére, majd a rá következő évben Sebestyén Aba rendezésében játszottam a Székely Csaba: Hogyne drágám c. zenés játékában Virág Jánost. Állítólag Csaba rám írta azt a szerepet. Módfelett büszke voltam rá. Ez 2013. szilveszterére készült el, másfél évadot játszottuk, majd lekerült a műsorról, és 2015-ben Gáspárik Attila rendezésében, felolvasószínházi keretek közt játszottam a Kályhabúcsúztató c. Varga Gábor előadásban.

 

És azóta?

Azóta szünetelt az együttműködésem a Nemzeti Színházzal. Persze, nem tétlenkedtem. Életem egyik izgalmas periódusa következett, belekóstoltam a független színházi közreműködésekbe, játszottam a Yorick stúdiónál, az Ariel Színházban, a temesvári Csíky Gergely Színházban, és volt néhány együttműködésem a Spektrum színházzal. 2018-ban mutattuk be a Temesvári Csíky Gergely Színházban Bartis Attila: Romlás c. darabját Mátyás Zsolt rendezésében. Sajnos ritkán, és viszonylag keveset tudtuk játszani. Életem egyik meghatározó szerepe volt az „András”, a szívem szakadt meg, hogy lekerült műsorról. És azt is tudja rólam szinte minden színházba járó, hogy majdnem három évtizede politikai kabarét írok, rendeztem és játszottam a Gruppen-Hecc társulatnál.

 

Hogy érzed, hol tartasz ma a pályádon, mi az, ami pályád során letisztult benned, és mi az, ami még ma is kihívást jelent számodra?

Szerintem ott tartok, ahol először elkezdtem: az első lépésnél. Ezen a pályán csak örökösen tanulni lehet, de „megtanulni” játszani nem. Minden újabb szereppel, feladattal elölről kell kezdeni. Nincs recept, nincs készen kínálkozó megoldás, hiszen akkor a színész modoros lesz, az alakítása pedig igaztalan. Karrierem alatt nem is tudom, hány stílus, „izmus”, korszak és áramlat váltotta egymást vagy élt együtt egyazon tető alatt. Van, ami természetes módon követelte ki a maga helyét, volt, amit erőszakkal, vagy koraéretten „importáltak” a tájainkra. Nem a választott játékstílus vagy a műfaj számít nekem, hanem az, hogy szerves, jó színház az, amit látok, vagy erőlködés, parádé, szemfényvesztés. Ezért keresek minden feladatban valami megfoghatót, valami logikát, valami igazat. És megpróbálok teljes lényemmel hinni benne, mert, ha én nem hiszek, akkor a néző sem fog.

 

Milyennek látod jelenleg a Tompa Miklós Társulatot, és annak előadásait? Mit gondolsz, merre tart ez a színház?

Egy kicsit olyan érzéssel lépek be ismét a színház kapuján, mint a kisiskolás az első napon. Olyan rég nem voltam tagja a társulatnak, hogy izgulok, miként fogom megtalálni benne a helyem. Kívülről azt látom, hogy egy nagyon jó tempóban dolgozó, sokoldalú, és nagy művészi potenciállal rendelkező társulathoz jövök. Társulatvezetőként és rendezőként Keresztes Attila elérte azt, hogy ez a társulat ma bármilyen nagy próbatételnek meg tud felelni, úgyhogy föl kell ráznom magam, hogy én is fölvehessem ezt a tempót. Szeretném erőm és képességeim szerint együtt járni ezt az utat a többiekkel.

 

Kérdezett: Szabó Réka