Húsz év után újra a Liviu Rebreanu Társulatnál rendez Radu Afrim

Az előző években Radu Afrim számos, többszörösen díjazott, előadást rendezett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatánál, melyek jelenleg is a társulat műsorán szerepelnek: Az ördög próbája, A nyugalom, Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan, Részegek, Grand Hotel Retromadár.

A Simona Popescu: Növények és állatok könyve c. műve alapján készült HERBÁRIUM (IERBAR) egy költői meditáció az életről, melynek a természet az ihletforrása. Az előadás – Radu Afrim összetéveszthetetlen művészi koncepciója révén – az idő múlásának egyedi perspektíváját tárja elénk egy olyan közegben, ahol fiatal, középkorú és idős párok élnek együtt egzisztenciájuk különböző fázisaiban. Gesztusaikat és cselekvésüket meghatározza az ember törékenysége, valamint a szerelem és a közösség utáni vágy, illetve a mulandóság tudata. A természet végtelen körforgásában mikro szinten ismerhető fel a makro univerzum végtelensége, amely napkeltével, napnyugtával, és csillagaival köszönti az embert – ismerős, mégis titokzatosan lenyűgöző univerzum, melytől elválaszthatatlanok vagyunk.

A HERBÁRIUM multiszenzoriális színházi élmény. Belső utazás, melyben a varázslat úgy társul a valósághoz, mint hidegben a lélegzetünk arcunkat beborító illékony párája.

Az előadás alkotócsapata: rendező, színpadi koncepció, felvételek és hangzásvilág – Radu Afrim, díszlet- és jelmeztervező – Irina Moscu, színpadi dramaturgia – Andreea Radu, light designer – Cristian Niculescu,  videó – Trucza Samu, rendezőasszistens – Dragoș Stoenescu, díszlet- és jelmeztervező asszisztens – Sikó Dorottya.

A szereposztás tagjai: Viorel (Stalker) – Nicu MIHOC, Róza – BEREKMÉRI Katalin, Ea| A nő – Elena PUREA, El| A férfi – Theo MARTON, Darius – Alex STOICESCU, Staminia – Laura MIHALACHE, Rebeca – Cristina HOLTZLI, A törpe – Luchian PANTEA, Dia – Ale ȚIFREA, Nővérek – Georgiana GHERGU és Loredana DASCĂLU, A tanárnő – Mela MIHAI, Operatőr – Radu ANASTAS.

A bemutatóra szombaton, szeptember 10-én, 19.00 órától kerül sor a Nemzeti Színház Nagytermében.

Az előadás 14 éven felüli nézők számára ajánlott.

Felhívjuk kedves közönségünk figyelmét, hogy technikai okok miatt a bemutatón nem áll módunkban magyar nyelvű feliratot biztosítani.

Jegyek válthatók a Nemzeti Színház nagytermi jegypénztárában (nyitva tartás hétfőtől péntekig 9.00-19.00 óra között, tel. 0365 806 865), a helyszínen előadás előtt egy órával, valamint online, a http:teatrunational.biletmaster.ro honlapon.