Könyvvásár a színházban

November 15-e és 19-e között zajlik az immár 29. alkalommal sorra kerülő Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Az idén is rendkívül gazdag programmal, számos eseménnyel, összművészeti jelleggel rendelkező eseménysorozatnak a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nem csak helyet biztosít: az intézmény és az annak részeként működő Tompa Miklós Társulat a könyvvásár partnere, e minőségében pedig több, színházi jellegű esemény házigazdája is.

A programsorozat november 15-én, szerdán 18:00 órakor veszi kezdetét, ekkor Újlaki-Nagy Réka Zsidó székelyek – a bözödújfalusi szombatos közösség emlékezete című, a Balassi Kiadónál megjelent könyvét mutatják be az Irodalmi Kávéházban. A szerzővel Novák Csaba-Zoltán beszélget, a kötet tematikája szorosan kötődik a könyvbemutatót követő ősbemutatóhoz.

Ugyancsak november 15-én, szerdán 19:00 órakor kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának premierjére, Székely Csaba Az igazság gyertyái című színművének bemutatójára Sebestyén Aba rendezésében a színház nagytermében. „Bözödújfalu az 1940-es évek elején még látszólag a nyugalom szigete, ugyanis megférnek itt példás békességben a legkülönbözőbb vallások, felekezetek és világnézetek. Itt él többek között egy kis székely közösség is, akik a középkor óta követik a zsidó szokásokat. Ők a szombatosok. Többségük a tizenkilencedik század második felében be is tér az izraelita vallásba, és mire történetünk elkezdődik, ők addigra már zsidó identitással rendelkező székelyek. Háborítatlanul élnek együtt a falu többi lakójával, ám amikor Észak-Erdélyt Magyarországhoz csatolják, a budapesti politika hirtelen betör az életükbe. A származás és a vallási identitás ettől fogva élet-halál kérdésévé válik. Székely Csaba Az igazság gyertyái című műve a bözödújfalusiak megpróbáltatásainak állít emléket. A szerző mély empátiával és sajátos humorral fordul e kifejezetten megrendítő téma felé. Egy olyan közösség életébe nyerünk bepillantást, akik mindig is jól megfértek egymással, kivéve a történelemnek abban a négy évben, amikor a hatalom erőszakkal beleszólt az életükbe. A mű ezt a négy évet meséli el. Az előadást, mely egyben a dráma ősbemutatója is, Sebestyén Aba viszi színre, zenéjét Cári Tibor jegyzi.”

Az előadásra jegyek a színház jegypénztárában, illetve a következő linken kaphatók:

https://teatrunational.biletmaster.ro/…/Az-igazsag…

November 16-án, csütörtökön 10:00 órakor a nagyteremben a Kiskalász zenekar lép fel Hepehupa című Interaktív családi koncertjével. A Kiskalász zenekar nevéhez olyan nagysikerű dalok köthetők, mint a Palacsinta, Nem akarok, Hepehupa, Gyere az Állatkertbe, Zooli a zebra. Elsősorban Bartos Erika verseinek megzenésítésével lopták be magukat a kisgyermekes családok szívébe, de mára már a saját megzenésített versek is nagy sikert aratnak. Eddig hat CD-jük jelent meg: Zsákbamacska, Százlábú, Hepehupa, Salátamánia, Gyere az Állatkertbe!, Nyuszimotor és készülőben a hetedik, Gyere menjünk Betlehembe!, amin csak karácsonyi dalok lesznek hallhatók. A műsor válogatás a közönség által kedvelt dalokból. Az együttes tagjai maguk is rutinos szülők, tudják mennyire fontos a gyerekekkel eltöltött közös idő, ezért megpróbálják felejthetetlen élménnyé varázsolni a koncertjeiket a családok számára, és mint az megszokott minden Kiskalász koncerten, senki sem fog unatkozni. A belépő ára, 25 RON.

Az előadásra jegyek a színház jegypénztárában – CSAK KÉSZPÉNZÉRT –, illetve a következő linken kaphatók:

https://tm.biletmaster.ro/…/44003974/Kiskalasz:-Hepehupa

https://www.facebook.com/events/106614105879434

November 16-án, 20:00 órakor Bánffy Miklós: Naplegenda címmel színházi felolvasóest veszi kezdetét.

Ha egyszer kialszik az „ősi tűz”, nem lesz, aki újra meggyújtaná.

Ha nem mesélünk a mitikus alakokról, örökre feledésbe merülnek.

Ez a kiindulópontja Bánffy Miklós Naplegendájának. A valóság azonban az, hogy szereplői ragyogó jellemíveinek, valamint az erősen misztikus történet formálásának köszönhetően meg is cáfolja a drámában: mindig lesz, aki tüzet rakjon – tudatosan vagy sorsszerűen – és táplálja azt, mindig jön egy újabb és újabb hős, aki új meséket, új történeteket hoz. Ez az élet rendje.

Az előadásra jegyek a színház jegypénztárában – CSAK KÉSZPÉNZÉRT –, illetve a következő linken kaphatók:: https://tm.biletmaster.ro/?lang=hun…

November 17-én, pénteken 20:00 órakor

!!!MŰSORVÁLTOZÁS!!!
VÁLÓTÁRSAS
Könnyed, párkapcsolat-gazdagító előadás humorral és rögtönzéssel Előadják: Pokorny Lia és Nagy Sándor színészek, Gönczi Dorka Varga Zsolt mediátorok.
Az előadás a párkapcsolatokban előforduló helyzetekről és azok megoldásairól mutat be néhány elgondolkodtató, mégis szórakoztató példát. Pokorny Lia és Nagy Sándor színészpáros improvizált, irányított jelenetekben, szórakoztatóan mutatják be a színpadon Gönczi Dorka válási és párkapcsolati mediátor és Varga Zsolt párkapcsolati kommunikációs szakember tapasztalatait. A humor és a rögtönzések segítségével ráismerhetünk saját párkapcsolati problémáinkra. Félreértések, konfliktusok, kimondott és ki nem mondott ellentétek zavarhatják meg a harmóniát két ember között. Egy párkapcsolatban bármi megtörténhet az „Igen!”-től a „Kicsinállak!”-ig. Kérdés, hogy mikor merre érdemes tovább indulni.

Az előadás 12 éven felüleiknek ajánlott és 90 perc szünet nélkül.

A produkcióra a belépő 60 RON-ba kerül.

Az előadásra jegyek a színház jegypénztárában – CSAK KÉSZPÉNZÉRT –, illetve a következő linken kaphatók: https://tm.biletmaster.ro/?lang=hun

https://www.facebook.com/events/336012102253472/?acontext=%7B%22event_action_history%22%3A[%7B%22mechanism%22%3A%22discovery_top_tab%22%2C%22surface%22%3A%22bookmark%22%7D]%2C%22ref_notif_type%22%3Anull%7D

Az előadás előtt kerül sor az Év szerzője 2023-díj átadására, amelyet a Könyvvásár az idén megjelent legjobb erdélyi magyar irodalmi mű szerzőjének ítél oda.

November 18-án szombaton, 11:00 órakor a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház vendégjátékát tekintheti meg a közönség a nagyteremben. Az Antoine de Saint Exupéry műve nyomán született, A kis herceg című produkciót Moșu Norbert-László rendezte. „Ki ne hallott volna már a kis hercegről? Legyen gyerek vagy felnőtt, bizonyára találkozott már élete során Antoine de Saint-Exupéry legendássá vált hősének alakjával, az emblematikus illusztrációkkal a búzaarany-hajú, kék-köpenyes kisfiúról, a mini-vulkánokkal tarkított kisbolygóról, a rózsáról, a rókáról, esetleg a méltán zavarba ejtő rajzzal a kalapformájú óriáskígyóról. Bár a pilóta-író könyve éppen idén 80 éves, generációk során mit sem veszített bájából. (…) A kis herceg leginkább gyerekeknek és felnőtteknek ajánlott. Orosz Annabella meseszép látványvilága varázslatos utazásra hívja a kicsiket, a felnőttek pedig – egy óra erejéig – újra gyerekké változhatnak. Mert mindannyian tudjuk, hogy igazán rájuk fér, és hogy a szívük legmélyén nagyon is vágynak rá.”

Az előadásra jegyek a színház jegypénztárában – CSAK KÉSZPÉNZÉRT –, illetve a következő linken kaphatók:

https://tm.biletmaster.ro/?lang=hun .

Ugyancsak szombaton, 20:00 órától SZABAD SZÍNPAD – AZ IRODALOM HANGJA című eseményen vehetnek részt az érdeklődők a színház Underground termében. Az est házigazdája B. Szabó Zsolt.

https://facebook.com/events/s/az-irodalom-hangja-szabad-szin/691088126302897/