SEGÍT A VÁROS

 

Jótékonysági gyűjtés az ünnepek nevében

 

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház az eddigi évekhez hasonlóan idén is aktívan járul hozzá közösségünk rászoruló tagjainak megsegítéséhez. Ez alkalommal a „SEGÍT A VÁROS” elnevezésű, a Marosvásárhelyi Rádió és a Divers Egyesület által szervezett karitatív kezdeményezéshez csatlakozik.

Egyre több olyan ember él közöttünk, akik nem tudják, mi kerül holnap az asztalra. Nem csak a vírusfertőzés, az élelmiszerhiány is veszélyeztet időseket, gyerekeket egyaránt. A karácsonyi jótékonysági gyűjtés több mint 200 szociálisan hátrányos helyzetű gyermeket és idős személyt szeretne megóvni a téli hónapok alatt őket fenyegető élelmiszerhiánytól.

Januártól a Divers Egyesület egy felzárkoztató oktatási programot is indít a mélyszegénységben élő gyerekek számára, amelynek keretében az oktatás mellett meleg ételt is biztosítanak nekik. Ezért van szükség minél szélesebb körű támogatásra, hogy a közös összefogással megfelelő mennyiségű élelmiszer gyűljön össze, és meleg étel jusson minden rászoruló számára, felnőttnek, gyereknek egyaránt

Támogatni lehet tartós élelmiszerrel (liszt, rizs, szárazbab, cukor, olaj, tésztafélék, puliszkaliszt, keksz, tea, konzervek, stb.), édességgel és gyümölccsel (alma, narancs, banán), valamint tisztítószerekkel.

Az adományokat személyesen a Kistermi bejáratnál elhelyezett gyűjtődobozba bármikor, a nagytermi előadások ideje alatt a színház mindkét bejáratánál le lehet adni. Emellett az adakozni vágyók számára a Tudor negyedbeli és a Dózsa György utcai Merkúr üzletek bejáratánál elhelyezett gyűjtődobozok is rendelkezésre állnak. Az üzletekben reggel 7.00 órától este 21.00 óráig (zárásig) lehet elhelyezni az adományokat.

Az adományozási kampány december 13-tól 2022. január 7-ig tart.