Színház, más semmi!

Kedves közönségünk!

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy szeptemberben megnyitjuk 79. színházi évadunkat.

Első nagytermi bemutatónkra 2023. szeptember 9-én kerül sor, a színházunkban már több, szakmailag elismert előadást is jegyző Radu Afrim rendezésében, aki Fausto Paravidino Emma életének értelme c. színházi regényét állítja színpadra.

Ezt követően 2023. november 15-én a Sebestyén Aba – Székely Csaba – Cári Tibor alkotói hármas legújabb nagyszínpadi produkciójának premierjére várjuk Önöket. Az igazság gyertyái c. előadás a bözödújfalusi szombatosok történetét dolgozza fel, nem mellőzve a Székely Csaba-szövegekre jellemző humort, meghökkentő és megkapó emberi helyzeteket idéz.

December elején László Csaba főszereplésével Én így látom… Tompa Miklós mesél címmel kerül bemutatásra a társulat névadójának történetét feldolgozó előadásunk Barabás Olga rendezésében, a kisteremben.

Az idei évben, rendhagyó módon, december 30-ára tervezett szilveszteri nagyszínpadi bemutatónkat Mohácsi János állítja színpadra, aki László Miklós Illatszertár c. darabját viszi színre a Mohácsi testvérek sajátos átdolgozásában.

Az évad második felének első premierje Bocsárdi László rendezésében valósul meg. Az Oleg és Vlagyimir Presznyakov abszurdba hajló, mai valóságunkra humorral és iróniával reflektáló, Csónak, avagy előttünk az özönvíz c. kortárs drámájából készült produkciót 2024. március 10-én a kisteremben tekinthetik meg először.

A tavaszi időszakban Sławomir Mrożek Mulatság c. abszurd színműve Keresztes Attila rendezésében, helyspecifikus körülmények között kerül bemutatásra.

A 2023/2024-es színházi évadra szóló KEDVEZMÉNYES bérletvásárlásra augusztus 8-16. között online a biletmaster.ro weboldalon, ezt követően pedig személyesen is, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház jegyirodájában van lehetőség.

Szeretettel várjuk Önöket a 79. évadban is!

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat –

Színház, más semmi!