„(…) Mircea Stefănescu tud darabot írni, szerkeszteni, műve éppen ezért megragadja érdeklődésünket, s miután megragadta nem hagyja lanyhulni egy pillanatig sem. Remek drámai helyzetek állnak elő – mintegy önmaguktól – egy replika, egy semmiség nyomán, és az író ért hozzá, hogy végletekig kiaknázza valamennyit. Simán-olajozottan pereg a párbeszéd, vagy ha netán mégis elakad, ez csakis azért esik meg, mert közbeszól a nézőtérről a taps, a nevetés. (…)”

o.t.: A kis pokol, Vörös Zászló, 1974. április 24., 96.sz.