A patkányok
Rendezte:
Zsótér Sándor
14
okt
02
péntek
19:30
okt
03
szombat
19:30
  • Gerhart Hauptmann: A patkányok
  • Műfaj: berlini tragikomédia
  • Helyszín: Kisterem
  • Bemutató: 2018. március 08., 19:30
  • Időtartam: 2 óra 30 perc, 1 szünettel.
  • Díszlettervező: Ambrus Mária
  • Jelmeztervező: Benedek Mari
  • Fordító-dramaturg: Ungár Júlia

Hauptmann (1862-1946) a német naturalizmus ünnepelt drámaírója. Legismertebbek A takácsok, A bunda, Henschel fuvaros, és az 1911-es A patkányok. Ezután, 1912-ben kapta meg a Nobel-díjat. A fasizmus hatalomra jutása után Hauptmann Németországban maradt, és több íróbarátja, kritikusa (Alfred Kerr) szerint ezzel hallgatólag támogatta a náci rendszert.
Henriette John gyerekre vágyik. A kisfia meghalt. Még meg se keresztelhették. A férje ácsmester, Hamburgban dolgozik. Egy nap szemet szúr neki Paulina Piperkarcka. A lengyel cselédlány terhes. A vőlegénye elhagyta. Vízbe akarja ölni magát. Heni megveszi tőle a gyereket, és a sajátjának mondja. A hazatérő John nagyon meglepődik, de aztán átadja magát a váratlan örömnek.

A szülés utáni sokkból magához térve, Paulina látni akarja a gyereket. Elhitették vele, hogy a gyerek apja most majd feleségül veszi. Heni elkergeti, és ráuszítja az öccsét, Brunót: vegye el a lány kedvét, hogy a gyerek miatt zaklassa. Bruno megöli Paulinát. Henriette öngyilkos lesz.

Johnék tragédiájához Hassenreuter levitézlett színigazgató családja, és maszek színi tanodája asszisztál. Jette takarítja a színigazgató jelmezkölcsönzőjét a padláson. Itt nézi végig Hassenreuter lánya, Walburga, Paulina vajúdását, és az apja találkáját régi szeretőjével. De ő is idevárja szerelmét, a színészethez vonzódó, kiugrott teológushallgatót, Spittát. És itt folyik komikusan ádáz vita a régi és új színházról. Spitta szerint egy takarítónő éppúgy tragédia tárgya lehet, mint Lady Macbeth. Mire Hassenreuter: „itt a maga tragikus múzsája, Spitta!”, és mint valami elképzelhetetlenre, kacagva mutat a végszóra belépő Henriette Johnra.

Szereposztás
Médiavisszhang

“A színészek tudomást vesznek a közönségről, egész testükkel a nézőtér felé fordulva játszanak. Folyamatosan tartják a nézőkkel a szemkontaktust, áthatóan figyelnek, a pillantásukkal mintha próbálnák áttörni a theatron sötétjét. Fürkésző tekintetüktől nem lehet menekülni.”