
- Műfaj: vígjáték
- Helyszín: Marosvásárhelyi Kultúrpalota
- Bemutató: 1949. október. 25., 20:00
- Fordította: Nagy Elek, Méhes György
- Rendezőasszisztens: Anatol Constantin
- Díszlettervező: Háry Lajos
I. L. Caragiale: AZ ELVESZETT LEVÉL
– vígjáték 4 felvonásban –
Ahogy a rendezők látják a darabot:
– Ez az első eset – mondja Kovács György – hogy kollektív rendezői munkát végzünk.… azt akarjuk, hogy kifogástalan előadásban mutassuk be a marosvásárhelyi közönségnek Caragiale remekművét, azt a darabot, mely ugyan egy romániai megyei székhelyen játszódik le és a román feudális-kapitalista világ kisvárosi politikusait vonultatja fel, mégis az akkori Európa valamennyi országának azonos rétegeiről nyújt reális képet.
– Caragiale mondanivalóját hűségesen akarjuk tolmácsolni – mondja Szabó Ernő. ( …)”
Erőss: Az elveszett levél próbáján. Népújság. 247. sz.1949. X. 24.
“Kovács György Az elveszett levél egyik főszerepének, Caţavencu ügyvédnek kitűnő megszemélyesítéséért a „Pro Arte” érdemrendet kapta, melyet Ortutay Gyula kultuszminiszter nyújtott át a művésznek.”
xxx A marosvásárhelyi Állami Székely Színház egyik művészének sikeres vendégszereplése a budapesti Nemzeti Színházban. Népújság. 1949.III. 18.
„…A kollektív rendezés munkáját – Tompa-Szabó-Kovács Gy. – végezték igen szép eredménnyel. A rendezés tökéletességének bizonyítéka, hogy nemcsak nevetésre, hanem sokkal inkább megvetésre méltó figurákat léptettek elénk. (…) A művész-kollektíva minden egyes tagja megérdemelt sikert aratott. Kovács György a realista színjátszás ragyogó példáját nyújtotta. (…) Hamvay Lucy Zoé alakításában… egyaránt realista módon ábrázolta a hisztériás és kétségbeesett asszony mellett a politikust, a kisvárosi előkelőséget és a szerelmes házasságtörőt. (…) A kótyagos polgár (Andrási Márton) mindvégig emberi, tehát reális figura maradt. (…) Delly Ferenc Tipătescu Ştefije elegáns és finom „úriember” volt, mindenre hajlandó politikai kalandor…(…)”
Erőss Attila: Az elveszett levél. Népújság. VI,. évfolyam, 250. szám.1949. X. 28.
-
Ştefan Tipătescu, prefektus, megyefőnök
-
Agamemnon Dandanache, régi politikusVarga József, Váradi Rudolf, Csóka József
-
Zaharia Trahanache, helyi pártelnök, a választási bizottság elnöke
-
Zoe, a felesége
-
Farfuridi, ügyvéd, bizottsági tag
-
Brânzovenescu, ügyvéd, bizottsági tag
-
Nae Caţavencu, ügyvéd, a „Kárpátok Harsonája” szerkesztője
-
Ionescu, tanító, a „Kárpátok Harsonája munkatársaTamás Ferenc, Szabó Ottó
-
Popescu, tanító, a „Kárpátok Harsonája” munkatársaKellán Sándor
-
Ghiţă Pristanda, a város rendőre
-
Részeg polgár