Az igazság gyertyái
Rendező:
12
  • Székely Csaba: Az igazság gyertyái
  • Műfaj: történelmi dráma
  • Helyszín: Nagyterem
  • Bemutató: 2023. november. 15., 19:00 Országos bemutató
  • Időtartam: 3 óra 1 szünettel

Bözödújfalu az 1940-es évek elején még látszólag a nyugalom szigete, ugyanis megférnek itt példás békességben a legkülönbözőbb vallások, felekezetek és világnézetek. Itt él többek között egy kis székely közösség is, akik a középkor óta követik a zsidó szokásokat. Ők a szombatosok. Többségük a tizenkilencedik század második felében be is tér az izraelita vallásba, és mire történetünk elkezdődik, ők addigra már zsidó identitással rendelkező székelyek. Háborítatlanul élnek együtt a falu többi lakójával, ám amikor Észak-Erdélyt Magyarországhoz csatolják, a budapesti politika hirtelen betör az életükbe. A származás és a vallási identitás ettől fogva élet-halál kérdésévé válik.

Székely Csaba Az igazság gyertyái című műve a bözödújfalusiak megpróbáltatásainak állít emléket. A szerző mély empátiával és sajátos humorral fordul e kifejezetten megrendítő téma felé. Egy olyan közösség életébe nyerünk bepillantást, akik mindig is jól megfértek egymással, kivéve a történelemnek abban a négy évében, amikor a hatalom erőszakkal beleszólt az életükbe. A mű ezt a négy évet meséli el. Az előadást, mely egyben a dráma ősbemutatója is, Sebestyén Aba viszi színre, zenéjét Cári Tibor jegyzi.

Szereposztás
Díjak, jelölések
Megnyert
A legjobb eredeti zene és sound design
UNITER Gála Romániai Színházi Egyesület (UNITER) · 2023
Az igazság gyertyái – legjobb ősbemutatóra adaptált drámai szöveg
UNITER Gála Romániai Színházi Egyesület (UNITER) · 2023
Jelölve
A legjobb eredeti zene és sound design
UNITER Gála Romániai Színházi Egyesület (UNITER) · 2024
A legjobb ősbemutatóra került szöveg
UNITER Gála Romániai Színházi Egyesület (UNITER) · 2024
A legjobb színésznő főszerpben
UNITER Gála Romániai Színházi Egyesület (UNITER) · 2024
Sajtóvisszhang

Hat kategóriában jelölték UNITER-díjra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház produkcióit.

Az igazság gyertyáinak, vagyis a bözödújfalusi szombatosok történetének állít emléket Székely Csaba történelmi drámája, melynek ősbemutatóját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadásában láthattuk, Sebestyén Aba rendezésében.

Anatevka, Torockó, Bözödújfalu. Mi a közös ebben a három helységben? Hogy mindegyik zsidó lakosságáról készült már színpadi adaptáció. Klezmer zenével, bájosan egyszerű, kedves, tisztességes és kevésbé tisztességes, szerethető falusi emberekkel, akik rendszerint készülődnek a sábátra, konfliktusba kerülnek egy másik népcsoporttal, más vallású emberekkel. Keresik saját identitásukat, többnyire egy fából tákolt díszletben.

Meghitt, majd megrendítő képet ad a bözödújfalusi zsidó szombatosok utolsó éveiről Székely Csaba új drámája, Az igazság gyertyái, amelyet Sebestyén Aba vitt színre novemberben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban.

November 15-én került sor Székely Csaba: Az igazság gyertyái című drámájának ősbemutatójára. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadását Sebestyén Aba rendezte, sikeresen ötvözve a dokumentarista ihletésű történet drámaiságát a Székely Csaba szövegeire jellemző humorral.

– Miért írtad meg ezt a darabot, miért választottad ezt a témakört?

– Körülbelül hat évvel ezelőtt ragadott meg ez a téma. Tudor Giurgiu rendezővel beszélgettem, aki elárulta, hogy szeretne egy filmet rendezni ebben a tematikában, és megkérdezte, hogy megírnám-e a forgatókönyvet. Elkezdtem gondolkodni rajta, utánaolvasni, és nagyon megragadott a történet.