„(…) A vásárhelyi színház magyar tagozata az évad egyik legszebb sikerét köszönheti annak, hogy vezetői műsorra tűzték ezt a darabot: sikere a rendezőnek, aki hosszú ideje tartó erőfeszítések árán ezúttal találta meg a „kulcsot” egy nemes realista hagyományok jegyében alkotó, rendkívül tehetséges társulat szívéhez eszéhez; de nem kevésbé sikere az együttesnek is, amely szoros művészi egységben, az egyéni teljesítmények és az összjáték maradéktalan egyensúlyában érvényesíti alakítói képességeit, kollektíve ható vígjátéki adottságait.  Anatol Constantin gondolkodó, úgyszólván arra predestinált rendező, hogy Bernard Shaw-ot játszasson. Manapság, amikor annyira ki vagyunk téve irracionális áramlatok ilyen-olyan vetületeinek, s néha csak nagynehezen tudjuk fél-világosra tisztázni egyik-másik filmalkotó szándékait, jóleső érzés gyönyörködni az igazmondó Shaw mesterien „kihegyezett”, egymásnak ugrasztott, szikrát vető replikáiban. A jellegzetes Shaw-i vita-hév hiteles megszólaltatása annál dicséretre méltóbb rendezői érdem, hogy a gyilkos humor és (látszólag) könnyed szellemesség fegyverzetét egy pillanatig sem cseréli fel a tragikumot súroló összecsapások nehéztüzérségével: Lady Cicely szinte játszva éri el a döntő győzelmet, mi pedig jól szórakozunk – helyenként fel-felkacagunk a vágások és visszavágások mély értelmű tűzijátékán. (…)”

Oláh Tibor: Shaw: Brassbound kapitány megtérése, Vörös Zászló, 1970.IV. 12., XII évf., 85.sz.