Carmina Burana
Rendező:
Gigi Căciuleanu
  • Műfaj: táncelőadás
  • Helyszín: Nagyterem
  • Bemutató: 2012. február 17., 19:00
  • Időtartam: 1 óra 30 perc,szünet nélkül

A Carmina Burana egy középkori versgyűjtemény, amely Carl Orff 1937-ben elkészült zenei feldolgozásának köszönhetően vált közismertté. A mű lüktető ritmusára táncosok “mesélnek” mozgásuk plasztikusságával az érzelmek örökkévaló világáról, a lét állapotairól.

Gigi Căciuleanu koreográfus-rendező irányításával a tánc a bemutatás folyamatából a humánum szimbolisztikáján keresztül átminősül. A test teljesen a kifejezésnek rendelődik alá, minden mozdulat egy szimbólum, amely megteremti az Archetipikus Idő allegóriáját.

Az előadás több fesztiválon szerepelt, a legfontosabbak közülük: a Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztivál, a bukaresti Nemzeti Színházi Fesztivál.

Szereposztás
Fesztiválszereplések
2012
Országos Színházi Fesztivál Bukarest, Románia
Kortársdráma Fesztivál Brassó, Románia
Nagyszebeni Nemzetközi Színházfesztivál Nagyszeben, Románia
Sajtóvisszhang

„A Carmina Burana marosvásárhelyi nézőterén pedig ott marad a tapasztalat: mi mindenre képes a színház, vagy a színházba vetett bizalom. Ott marad a tanulság, hogy érdemes figyelni, követni egymást, az élményt, amely minden esetlegességével és esetlenségével együtt mégiscsak megszületik.
Gigi Cãciuleanu bevallottan nem akar mást, mint szembesíteni táncosait, színészeit, közönségét a saját képességeivel. Annak a tapasztalatával, hogy a színház és a mozgás nem más, mint egymáshoz igazodó, egymásra épülő viszonyrendszer. Hogy az élmény (a zenéé, a dallamé, a ritmusé és a tartamé) összehoz, erőtereket képez, vagy erőtereket bont le. A három részből álló Carmina Burana különböző tételei önállósuló etűdökként kerekednek ki, ugyanakkor egymásra épülnek: az évszázadokkal ezelőtti verstöredékek és a különös, ellentmondásos (himnikusan profán, líraian ironikus, mozgósítóan andalító) zene egy nagy történetté válik. Félreérthetetlen jelek, szélsőségesen direkt kellékek, díszletek, igazi, elkápráztató, csillogó színpadi tér, és benne nagyon sok emberség, eleven improvizáció, a mindig másság és a mindig ugyanaz érzete. Nincs két egyforma Carmina Burana – figyelmeztet Gigi Cãciuleanu –, minden előadás más és más, mint ahogy mások a színpadi találkozások, mégis valami állandó kap helyet a marosvásárhelyi nézőtéren. A legszélesebb értelemben vett, könnyen elérhető, megosztható színházi élmény.”

„A román származású, Párizsban élő koreográfus-rendező (pillanatnyilag a Santiago de Chile-i Nemzeti Balett művészeti vezetője) a már jól ismert tánc-színház kifejezés helyett inkább „koreografikus színháznak” nevezné azt, amit megvalósított, hiszen, mint mondja az előadás műsorfüzetében, különbség van az ő felfogása és a már híressé vált tánc-színház között. Utóbbi esetében ugyanis a táncosoktól azt kérik, hogy színészekké váljanak, «vagyis színházi fogalmakban gondolkodjanak és cselekedjenek», ezzel ellentétben az ő «koreografikus színdarabjában» a színészeket arra ösztönzi, hogy táncossá változzanak azáltal, hogy a koreográfia nyelvén gondolkoznak és cselekednek.

És valóban, ez az egyik erőssége ennek az előadásnak: látni, miként tudja a szöveghez, szavakhoz szokott színész kifejezni csupán a testével mindazt, amit „el akar mesélni” a nézőnek. Căciuleanu felfogása szerint a marosvásárhelyi Carmina Burana-nak három „főszereplője” van: Fortuna, az Ego, és a tömeg. (…)

Jól és szépen kidolgozott etűdök sorozatából áll össze az előadás, csak ritkán fordul elő egy-egy jelenetben néhány „elcsúszott” mozdulat. Valószínűleg az izgalomnak is tulajdoníthatók ezek a bakik, hiszen először fordul elő a színház történetében ilyenfajta próbálkozás. Nagyszerű a kocsmai „hordós jelenet”, humoránál fogva is kiemelkedik a többi etűd közül.

Fehér, fekete, piros: ez a három szín uralkodik a kosztümökön, jelentésük szerint élethez, halálhoz, vigassághoz, bűnhöz és szerelemhez kötődnek. Díszletről a maga hagyományos jelentésében ugyan nem beszélhetünk, Alina Herescu színpadi elképzelése azonban rendkívül érdekes, az előadás tárgyi világa pedig remekül egészíti ki a produkciót.”

„A zsenialitás mindenkiben ott pislákol, mondhatni az utcán hever. Nem hiszik? Tudják, én gyakran járok diszkóba. És figyelem, ahogy az emberek táncolnak, ahogy percek alatt szabaddá válnak, ahogy láthatóvá válik az egyéniségük. Az a fantasztikus, hogy amikor mozogsz, akkor nem tudsz elbújni.
Elsősorban magad elől nem tudsz elbújni. Akármit is öltesz magadra, akármivel is maszkolod el magad, a mozgás lemeztelenít. Ez egy drámai dolog, elhiszem, hogy tartanak tőle. Meztelenül az ember nevetségessé válhat, lelepleződhet kiszolgáltottságában, de ugyanez a zsigeri feltárulkozás közelebb is vihet egymáshoz.
Becsüljék meg a mozdulatokat, minden mozdulatot. Még azt is, ahogyan a széken ülnek, ahogy letörlik az izzadtságot a homlokukról, mert mindezek átlényegítenek, valami olyasmit mutatnak meg, amit egyébként nem tudunk sem magunkról sem másról.
Na jü, elismerem, nem lvashatóak azonnal és rögtön a mozdulataink, a mozgás nem mindig egyértelmű. De az biztos, ezt Önöknek is érezni kell, hogy a mozdulatok elmesélnek, mindenképpen jeleznek valamit, belőlünk és rólunk. (Gigi Căciuleanu)”