„(…) Schiller zseniális műve első olvasásra áttekinthetetlen; vagy majdnem az. Mint egy gótikus székesegyház: amíg benne állok, csak részleteiben látom. De ha eltávolodom – elvész a részletek szépsége.
Távol lenni tehát és mégis közel, ez a feladat.
II. Fülöp állama rendőrállam. Carlos, Posa, Erzsébet az emberség, a humánum háromszöge, levegő (gondolatszabadság) nélkül tengeti napjait, küzd céljaiért, a levegőtlen zárt világban.
A cél – Flandria szabadsága – csak látszat-cél. A harc tétje: maga a világ: És annak vezetése. És annak szebbé tétele.
II. Fülöp államában dühöng az inkvizició. Carlos, Posa, Erzsébet gondolkodó lények. A terror leghatalmasabb ellensége pedig minden időben a gondolat. A gondolkodni-merés. A másként-gondolkodás vakhadseregnek azonban van egy csodafegyvere: Posa gondolatai. Nemcsak apa és fia csapnak össze, nemcsak Carlos és Alba vív, összecsap az ég és a föld – a kétféle gondolkodásmód.
A harc tehát egyenlőtlennek látszik. Akik összecsapnak: Fülöp és a Rend – velük szemben pedig Carlos és kétszemélyes tábora. (…) Önöket tanúnak hívtuk e régi-régi pörhöz. A tanúból az előadás végére akarva-akaratlanul bíró lesz. Hiszen minden néző mérlegel, dönt, leteszi a voksát. Vagy Fülöp vagy Carlos. Harmadik út itt nincs. (…)”
Kincses Elemér

Megjelent az előadás műsorfüzetében