Double Bind
Rendezte:
Nelega Alina, Réka Kincses
14
  • Nelega Alina, Kincses Réka: Double Bind
  • Műfaj: kortárs dramaturgia
  • Helyszín: Kisterem
  • Bemutató: 2014. december 06., 19:30
  • Időtartam: 1 óra 40 perc, szünet nélkül.
  • Díszlet- és jelmeztervező: Nelega Alina
  • Díszlet- és jelmeztervező: Kincses Réka
  • Zeneszerző: Milea Ada
  • Fordító: Kacsó Judit-Andrea, Váry Florentina
  • Ügyelő: Chițacu Stelian

A “Double Bind” dokumentum színházi elõadás, egy magyar-román színész workshop története, személyes élményekbõl és a közösen átélt munkafolyamatból táplálkozik. Tizenegy román és magyar színész dolgozott a projekten, Alina Nelegával és Kincses Rékával.

A közösen töltött hetek során, az alkotók teret engedtek olyan gondolatoknak és érzéseknek, amelyek mindkét közösség belterjes titkai. Amelyekrõl tudunk, de nem beszélünk róla, és, ha igen, akkor csak verekedés elõtt, után vagy közben.

A “Double Bind” olyan projekt, amelyben nyílt kártyákkal játszunk. Nem akarunk kibékülni, nem akarjuk eljátszani a megértõt ott, ahol még önmagunkat sem értjük meg. Amit látunk, egy ellentmondásos kapcsolat, egyfajta ördögi kör, amibõl kilépni csak teljes kontextusváltással lehet. Ehhez azonban szembe kell néznünk önmagunkkal, a krízist, a rosszat meg kell tanulnunk a valóság részeként elfogadni.

A munka során erre koncentráltak az alkotók, és erre ösztönöz az elõadás is.
A kisebbségi, aki felvállalja a fájdalmát és a dühét, a többségi, aki belátja, hogy sokszor dominálni akar, és visszél a helyzetével. A kisebbségi, aki rájön mit jelent az, amikor már nem is kell más az elnyomáshoz, mert önmagát zárja, rekeszti ki.

A többségi, aki kitaszítva és izolálva érzi magát, látszólagos hatalma ellenére. Aki szeretné, ha õt is megértenék, aki szintén felvállalja dühét és fájdalmát.
A kisebbségi, aki rádöbben, hogy gyakran visszaél helyzetével, kihasználja az áldozat szerepében rejlõ hatalmi potenciált.

Az előadás abból a meggyőződésből táplálkozik, hogy ami kimondatik és napfényre kerül, az elveszti démonikus erejét, mint az ördög napkelte után.

Szereposztás
Médiavisszhang

„Spectacolul e bun prin scenariu, dar şi prin interpretare. Cei 11 actori se joacă pe sine, dar şi câte trei-patru sau mai multe personaje. O fac ba la modul realist, ba recurgând la mimare vizibilă, la şarjare, la caricaturizare voluntară. Îi vedem jucând ba falşi sau „urechişti” împăciuitorişti, ba naţionalişti agresivi. Ba înţelepţi, ba practicieni ai violenţei. Între extreme situându-se alte şi alte tipuri şi tipologii care constituie realitatea oraşului, a Transilvaniei, a României şi, într-o oarecare măsură, când tangenţial, când intuitiv, şi pe cea a Ungariei.

Tocmai de aceea cred că interesul spectacolului nu e unul strict local. Că el merită să fie văzut şi în alte locuri decât oraşul în care a fost creat. Şi că „Double Bind” provoacă la meditaţie.”

„Se formează astfel un tot organic şi precis, rezultînd un spectacol curajos şi franc, în care tîrgumureşenii se regăsesc (fie că le place, fie că nu), dar care, cu toate că are un puternic specific local, funcţionează şi ca o prezentare (atipică) a unui oraş cu aspiraţii europene, în fond, atît de european tocmai prin conflictele lui. Esenţialul este, însă, că la acest proiect au lucrat împreună o autoare de etnie română şi una de etnie maghiară, plus actori români şi actori maghiari, şi care, în scena de final, cu toţi prezenţi în spaţiul de joc şi instantanee din repetiţii proiectate în spatele lor, nu sînt altceva decît o mînă de oameni reuşind să facă ceva bun împreună.”

„Az alkotócsoport nagy erénye, hogy a téma súlyossága dacára olyan előadást hozott létre, amely kifejezetten emészthető, sőt, szórakoztató. Úgy váltogatja a humoros és meghökkentő vagy éppen felháborító jeleneteket, hogy folyamatosan fenntartja a közönség figyelmét, anélkül, hogy feltétlen egyetértést akarna kicsikarni a nézőből. A román közönség ugyanis nyilván máshol nevet, mint a magyar, és valószínűleg nem telik meg a szeme könnyel, amikor Berekméri Katus a régi Marosvásárhelyre emlékezik. A történetek élessége, a felidézett gyerekkori emlékek bántó jellege tehette a színészekkel, hogy végül nyílt konfliktus alakult ki közöttük a műhelymunka során. Kölcsönösen hazugsággal vádolták egymást, feltételezve, hogy kitalált történeteket próbálnak elhitetni a nézőkkel, hiszen „olyan nincs, hogy a magyarok/románok ilyet tettek volna”. És ez alól nem volt kivétel a két rendező sem. Az előadás még értékesebb attól, hogy a résztvevők (akik közül többen is ki akartak szállni a projektből a konfliktusok miatt) nem csak hogy együtt maradtak és színre vitték az előadást, de még kellő önvizsgálattal ezeket a feszült pillanatokat is „beleírták” a darabba, mintegy jelzésként: mi (színészek, művészek, értelmiségiek stb.) sem vagyunk jobbak, mint bárki más.”

„Spectacolul nu dă soluţii, constată doar. Cîtă vreme rămînem captivi în mentalităţi sectare de grup, cît timp ne comportăm ca şi cînd celălalt nu există, legătura dublă împiedică comunicarea, suspendă medierea. Dar dintotdeauna dinspre artă vin modelele în societate, iar un prim pas spre comunicare asumată e soluţia prezenţei actorilor români şi maghiari pe aceeaşi scenă, vorbind fiecare în limba lui, acceptînd ceea ce ne desparte pentru a construi ceea ce ne uneşte: viitorul. La Cluj, două reprezentaţii, pe 17 mai, la Sala Radio Cluj, au adunat un public bilingv, român şi maghiar, sensibil la problema definirii identităţii de grup şi dornic să citească multiplele sensuri ale cuvintelor român, maghiar, ardelean.”