Beszélgetés HENN JÁNOSsal az általa rendezett, bemutatandó előadásról
Október 23-án, csütörtökön 19 órától az Underground teremben kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának idei évadbeli, sorrendben első bemutatójára. A NEM TUDOK VERSBEN HAZUDNI címet viselő, VERS-ÜLÉS JÓZSEF ATTILÁVAL alcímű előadást HENN JÁNOS rendezi, és annak ellenére, hogy az egyik legtragikusabb sorsú költőnk műveire épül, nem egyéni est, hanem több színészt felvonultató színházi produkció. Henn Jánossal beszélgettünk.
– Miért pont József Attila, és miért pont most? Honnan jött az ötlet,mit szeretnél belőle létrehozni?
– Úgy gondolom, hogy egy kicsit mostohán bánunk a versekkel, és nem látjuk azokat a kapcsolatokat, amelyek a József Attila-i létezés és a saját közéletűségünk között vannak. Ő egy olyan turbulens politikai és társadalmi helyzetben élte az életét, amit mi egy kicsit elvesztettünk. Ahogyan annak a lényegét is, hogy a vers, és egyáltalán a létezésünk, a színészek létezése egyfajta, jó értelembe vett manifesztum legyen. Kiáltvány. Hogy véleményt mondjunk. A XX. század elején a költők és a Nyugat nagyon pregnáns és erőteljes hangjai voltak a közéletnek is, nem csak az irodalminak. Ez mára elvesztődött, ma a politika dominál. Vagy inkább leural, miközben a mi hangunk – az alkotók, művészek, színészek hangja – mintha elhalványult volna, vagy ha jelen van, akkor bizonyos értelemben egy kicsit szélsőséges. Húsz éve foglalkozom József Attilával, olvasom, forgatom magamban – így jutott eszembe, hogy a József Attila-i szöveg nagyon alkalmas arra, hogy azt az életérzést, ami ma a közéletiséget jelenti, megfogalmazzuk. Ugyanakkor azt a szakadékot is át szeretnénk hidalni, ami az eltelt évtizedek alatt a József Attila-i életmű, a József Attilához való viszonyunk között kialakult. Mindezek portalanítására, dekonstrukciójára, a költészetnek a demisztifikációjára törekszünk – mert József Attila képes volt olyan nyersen, egyszerűen, tisztán és világosan fogalmazni, hogy az döbbenetes. Azt a korszerűséget, azt a lüktetést kívánjuk becsempészni a József Attila verseibe, amely egyébként bennük van.
– Csak időközben rárakodott egy csomó, egyéb réteg.
– Erről beszélünk, igen. A költészetben szerintem nem megidézünk dolgokat, hanem a költészetben létezünk. A létezés és a megidézés között elég nagy a különbség, és ez a két szempont, ami miatt eszembe jutott József Attila.
– Ezért illesztettél bele a Szabad ötletek jegyzékéből is két részt? Hogy megmutassátok ezt az oldalát is?
– Pontosan. Szerintem nagyon sokan nem is tudnak arról, hogy van egy ilyen szövege József Attilának. Pont a mai próbán beszélgettünk arról, hogy talán így jobban megfogjuk majd azt a réteget, akinek tényleg valamiféle korszerűség, maiság kell. Azért került bele a Szabad ötletek jegyzéke, mert provokatív, de hát kinek nem hagyja el trágár szó a száját ebben az életben? Csak a költészetről valami egyebet gondolók háborodnak fel ezen, és nem azok, akik tudják, sejtik és érzékelik hogy a költészet valóban életszerű, a mának szól, rólunk szól. És nagyon fontos a kontextus: elhangzik ugyan pár részlet a Szabad ötletek jegyzékéből, de mellette áll a Thomas Mann üdvözlése, ami egy eposz, vagy A Dunánál, amely egy katedrális vers.
– És színházilag mindezt hogyan oldjátok meg? Mert a vers-alapú előadások néha sajnos eléggé statikusak tudnak lenni.
– Mi úgy szeretnénk ezt elkerülni, hogy megpróbáljuk a verseket interakcióba, dramatikus formába helyezni. Az biztos, hogy aki megnézi ezt az eladást, nem azt fogja kapni, hogy áll a színész és mondja a verset. Ez tuti. De többet nem szeretnék elárulni, és azt sem, hogy még mi minden van körülötte. Mert az nagyon izgalmas, nekünk legalábbis az, s remélem a nézőknek is az lesz. Négy József Atillánk és egy Kozmutza Flóránk van. Négy polifónikus hangja a költészetének, és mi is különböző férfiérzékenységekből közelítünk a versekhez. Az interakciók, a megmozdított versek révén próbálunk ellene menni a statikusságnak. Nem maradéktalanul, mert az képtelenség, de szép példái vannak már annak, hogy sikerülni fog.
– A játszóknak mi a benyomása, véleménye arról, hogy ismét versekkel dolgozhatnak, hiszen elég ritkán születnek ilyen jellegű előadások egy kőszínházban?
– Nagyon pozitívan álltak hozzá a kezdetben, aztán lett egy kis lyuk a dologban. De most újra azt érzem, nagyon érzékelik, hogy azon dekonstrukció, portalanítás, és nosztalgiának való hadatüzenés által, amit megpróbálunk megteremteni, nem csak a vers válik korszerűvé, hanem az én is, aki mondja a szöveget. És ez nagyon fontos. Ha dekonstruálok és portalanítok egy szöveget, akkor abban magamat is portalanítom és dekonstruálom.
– Inkább a visszalényegülésünk önmagunk felé, mert a színház olyan konvenció, amit a színházban nem lehet lebontani. De mi mégis pont ezt akarjuk a magunk módozataival: egyszerűen csak mondd el a gondolatodat – ami egyébként a József Attila gondolata, de a tiéd is.
– Elég régóta foglalkoztat téged ez a történet.
– Igen. Úgy gondolom, hogy nem volt nála nagyobb. Döbbenetes, hogy milyen szinten járta meg a mennyet és a poklot. A Kozmutza Flóra könyvében is döbbenetes dolgok vannak, talán még döbbenetesebbek, mint a Szabad ötletek jegyzékében. Hogy ez az ember hogyan élte meg az utolsó kilenc hónapját… Olyan szinten tudta tagadni a világ álvalóságát, amire nem sok költő volt képes. És olyan szinten dekonstruálta a világot, hogy az valami ijesztő. A Kozmutza-könyvben nagyon szépen le van írva, hogy az emberi, emocionális létezésnek mekkora spektrumát ölelte ő fel. Hogy hogyan tudott szikáran fegyelmezett lenni, és hogyan tudott szinte tébolyultan szétesni. Ezen út bejárásában József Attila biztos, hogy dobogós. Ezért születtek meg ezek a megrendítő és döbbenetes művek, és mi ezt akarjuk a mai szétesésünkkel, a mai spektrumunkkal behozni. Ez a célunk ezzel az előadással.
Az interjút készítette: Kaáli Nagy Botond
Bereczky Sándor
Kozmutza Flóra
József Attila
József Attila
József Attila
József Attila
Illyés Gyula
