Ház a blokkok között
Rendező:
16
  • Radu Afrim: Ház a blokkok között
  • Műfaj: dramedy
  • Helyszín: Nagyterem
  • Bemutató: 2025. március. 10., 19:00
  • Időtartam: 4 óra 1 szünettel

Egy ház tele tájképekkel és csendéletekkel. Egy ház, amelynek hatalmas ablakán keresztül a kommunizmus mementói, a blokkok látszanak. Egy ház, amelyben a melankólia ugyanúgy helyet kapott, mint a valóságosnak tetsző álomképek. Egy ház, amely bontásra vár…
A történet, melyben az elhangzó szövegek, a felmerülő gondolatok, és az egymást felváltó események és érzések sora feldereng, 1983 tele és 1984 tavasza között zajlik a Both-házban, egy erdélyi kisvárosban. A Both-nővérek, Etelka és Ida, amatőr művészek, akik a századelőről származó képeslapok alapján festik képeiket. A testvérpár, valamint anyjuk életének egy szelete elevenedik meg a szemünk előtt, a lelencgyermek, Misi tolmácsolásában.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata elmúlt 12 évének meghatározó, már-már házi rendezőnek számító alkotója Radu Afrim, aki olyan szakmailag elismert, valamint a marosvásárhelyi közönség körében is kifejezetten népszerű előadásokat jegyzett, mint A nyugalom, a Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan; a Grand Hotel Retromadár; Az ördög próbája; a Részegek vagy az Emma életének értelme.

Az általa rendezett Ház a blokkok között című előadás ősbemutatóként kerül színpadra, hiszen szövegkönyvét, kifejezetten erre az alkalomra, maga a rendező írta.

Szereposztás
Díjak, jelölések
Megnyert
A legjobb rendezés
Radu Afrim
UNITER Gála Romániai Színházi Egyesület (UNITER) · 2025
Jelölve
A legjobb drámai előadás
A „Rinocerul” kulturális folyóirat gálája „Spirit Românesc Pro – Művészet és Jótékonyság” Alapítvány · 2026
A legjobb előadás
UNITER Gála Romániai Színházi Egyesület (UNITER) · 2026
A legjobb férfi főszereplő
László Csaba
UNITER Gála Romániai Színházi Egyesület (UNITER) · 2026
A legjobb mellékszereplő
Bartha László Zsolt, László Csaba
A „Rinocerul” kulturális folyóirat gálája „Spirit Românesc Pro – Művészet és Jótékonyság” Alapítvány · 2026
A legjobb női főszereplő
Berekméri Katalin
UNITER Gála Romániai Színházi Egyesület (UNITER) · 2026
Csíky András színművészeti díj
Rózsa László
Csíky András díj Csíky András Alapítvány · 2025
MASZK – Különdíj
Berekméri Katalin
MASZK Országos Színészegyesület · 2025
A legjobb díszlet
Színházi Kritikusok Céhe díjátadó Színházi Kritikusok Céhe · 2025
A legjobb kőszínházi előadás
Színházi Kritikusok Céhe díjátadó Színházi Kritikusok Céhe · 2025
A legjobb férfi főszereplő
László Csaba
Színházi Kritikusok Céhe díjátadó Színházi Kritikusok Céhe · 2025
Sajtóvisszhang

“Vannak előadások, amelyek nem csupán a színpadon játszódnak, hanem mintha bennünk élnének tovább, egy olyan életből visszanyert emléktöredékekként, amelyet soha nem éltünk át, mégis ösztönösen felismerünk.”

A teljes kritika román nyelven olvasható, az alábbi linkre kattintva.

“Az az érzésem az előadásai után, mintha befejeztem volna egy könyvet, amely mély nyomot hagyott bennem. Mert a színház általában nem változtatja meg sem az időbeli, sem a fizikai koordinátáimat – Afrim viszont igen.”

A teljes kritika román nyelven olvasható, az alábbi linkre kattintva.

“Annak a valós és képzeletbeli története, ahogyan az erdélyi magyarok a kommunizmus idején éltek, megérdemelt egy, az ott megszületett lenyűgöző multiverzumokhoz méltó irodalmi oldalt”

A teljes kritika román nyelven olvasható, az alábbi linkre kattintva.

“Afrim kecsesen és érzékenyen hatol be annak a kollektív emlékezetnek az intimitásába, amelyben sokan még mindig őrzünk valahol – talán egy, a gyerekkorunk városából származó levelekkel és képeslapokkal teli padláson – egy makacsul fennmaradt, arisztokratikus légkört árasztó házat. Egy házat, amelyet egy időre elfeledtek a kommunista építkezések betonjai között, és amelyben különc alakok éltek, mintha a történelem bohém fogatáról szálltak volna le egy megfagyott, a romlott idők járványától megfeketedett valóságba.”

A teljes kritika román nyelven olvasható, az alábbi linkre kattintva.

“Nagy az érzelmi amplitúdójuk, hidegből melegbe, és vissza rántja a nézőket, megrendítő pillanatokat vegyít ötletpetárdákkal teli humorral, egyszerre sírunk és nevetünk.”

“Körülnézel, és nem tudod nem érezni a szocialista realizmus szürke illatát.”

A teljes kritika román nyelven olvasható, az alábbi linkre kattintva.

“Afrim habzó keverékében – amelyben komikus, abszurd, szappanopera-szerű, nosztalgikus vagy gyengéd jelenetek és párbeszédek szerepelnek – szinte egyenlő arányban van jelen Csehov és a helyi társadalmi-történelmi elemzés.”

A teljes kritika román nyelven olvasható, az alábbi linkre kattintva.

“A Ház a blokkok között című előadásban Radu Afrim finom, tökéletes keverékét alkotja meg a nevetésnek, sírásnak, iróniának és komikumnak. Egy másféle nevetés-sírás, mint amit Nichitánál vagy Sorescunál találunk. Radu Afrim metszést hajt végre mindabban, amit az élet jelent. Egy olyan életben, amely arra van ítélve, hogy csupán túlélés legyen.”

A teljes kritika román nyelven olvasható, az alábbi linkre kattintva.

Ilyen személyes, mélyen bensőséges és különleges gyengédséggel megírt előadások, nyilvánvalóan kiemelkedő helyet foglalnak el az afrim-i életműben azáltal, ahogyan intenzíven magukban hordozzák alkotójukat.

A teljes kritika román nyelven olvasható, az alábbi linkre kattintva.