“Előszót, vallomást írni egy színdarabról? Talán nem szükséges, hisz az előadás a legőszintébb vallomás. Az élő színpadi művészet a maga sajátos eszközeivel, kíméletlen igazságával meggyőzőbben beszél, mint a betűk szürke serege. Hálámat kell viszont kifejeznem a marosvásárhelyi színháznak és kitűnő színészeinek, hogy a Menekülés, a Családi fészek, Az otthon szigete, a Mentség után a mostani hűséggel az ötödik darabom kerülhet színre Vásárhely nagyszerű közönsége előtt, s hogy mindeniket megértéssel, szívesen fogadta. Valahogy már háziszerzőnek érzem magam, ami a hűség és ragaszkodás mellett az írói felelősségtudatomat is növeli.  Az íróasztaltól a színpadig hosszú az út. De ezzel a darabommal kapcsolatosan nem lehet panaszom. 1974 nyarán írtam, s 1976 novemberének első felében már ősbemutatót tartott belőle a Temesvári Állami Magyar Színház. Megelőzve a vásárhelyieket, akik technikai okok miatt kénytelenek voltak lemondani az eredeti bemutatóról. (…) A Mentség-be a múltba fordultam témáért. Mindig szerettem a történelmet – a mait, a régit egyformán. Mint kötelező tantárgyat is szívesen tanultam a históriákat már középiskolás diákkoromban. Persze, később jöttem rá, hogy múlt nélkül nincs jelen, s jelen nélkül nincs jövő. (…) A Hűség a máról és a mának szól. Valóságos történetből pattant elő megírásának gondolata. Darabom egyik szereplője (Jóska bácsi) falumbeli, gyerekkori barátom, játszótársam volt. (…)”
Szabó Lajos

Megjelent az előadás műsorfüzetében.