
- Műfaj: színmű
- Helyszín: Marosvásárhelyi Kultúrpalota
- Bemutató: 1949. december. 21., 20:00
- Fordította: Lajta Zoltán
- Díszlettervező: Háry Lajos
Maxim Gorkij: KISPOLGÁROK
– színmű 4 felvonásban –
„…Tompa Miklós, Szabó Ernő, Kovács György és Delly Ferenc nagyszerű kollektív rendezésének eredményeképpen úgyszólván a darab minden szereplője tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy a Kispolgárok bemutatója valóban ünnepi estje legyen az Állami Székely Színháznak. (…) A díszletek nagyszerű keretbe foglalják a darab cselekményét. Valóban érezhető volt, hogy a szekrény tizennyolc éve állt a helyén, de elhittük azt is hogy a bútorok ránehezednek az emberre és nem engedik lélegzethez jutni.”
pj: Kispolgárok Maxim Gorkij színművének bemutatója. Népújság. VI. évf. 299 szám, 1949. XII. 24.
„…Kőszegi Margit Akulinája tökéletesen beillett a környezetbe és a darab hangulatába. Szépen, egyenletesen játszott, kitűnően érzékeltette a dolgokat megérteni nem képes anya és feleség kétségbeesését. Tatjána szerepében Izsó Johanna mindvégig megmaradt az életet céltalannak látó és lebecsülő, beteglelkű vénlánynak. Éreztette a növekvő kiábrándulást, reménytelenséget. (…) Anatol Constantin jól megformálta ezt az alakot, (Péter) teljesen megtalálja a helyét a cselekményben. (…) Percsihin, a vén madárkereskedő szerepét Szabó Ernő olyan kedvesen játszotta, hogy mindenki azonnal megszerette a rokonszenves vén fickót. (…) Hasonlóképpen éles volt Tyetyerev részeges templomi énekes alakja is. Kovács György ebben a szerepében – mondhatjuk – ismét új oldaláról mutatkozott be. Mondásai megrendítően őszinték és súlyosak voltak. (…) Lőrinczy Ica ismét bebizonyította, hogy tehetséges és fejlődik. (…)”
Pf: Kispolgárok Népújság. VI. évfolyam, 299. szám.1949. XII. 25.
-
Besszemenov, jómódú polgár
-
Akulina, a felesége
-
Péter, a fiúk, volt egyetemistaAnatol Constantin, Szabó Ottó
-
Tatjána, a lányuk, tanítónő
-
Nil, a nevelt fiúk, mozdonyvezetőCsorba András, Andrási Mária
-
Percsihin, távoli rokonuk, madárkereskedő
-
Polja, Percsihin leánya,
-
Jelena, a börtönfelügyelő özvegye
-
Tyetyerev, templomi énekes, kosztos Besszemenovnál
-
Siskin, diák, kosztos BesszemenovnálTamás Ferenc, Szabó Ottó
-
Mása, tanítónő, Tatjána barátnőjeLőrinczy Ilona, Tompa Magda, Tanai Bella
-
Sztyepanida, szakácsnő
-
AsszonyTabódi Mária, Técsy Zsuzsa, Bieliczky Katalin
-
Szobafestő inas
-
Orvos
-
I. Asszony
-
II. AsszonySzabó Ági, Deér Judit
-
III. AsszonySzabó Ági
-
KoldusSuba Endre, Kellán Sándor
-
KíntornásKellán Sándor , Nagy Sándor
-
HarmónikásNagy Sándor, Nagy Márta