Körtánc
A Magyar Állami Népi Együttes vendégelőadása
Rendező:
Mihályi Gábor
  • Műfaj: néptánc-színház
  • Helyszín: Nagyterem
  • Bemutató: 2021. szeptember. 10., 19:00
  • Időtartam: 1 óra 30 perc, szünet nélkül

Kárpát-medence antológia

 

 

Az idén hetvenéves Magyar Állami Népi Együttes előadása a száz évvel ezelőtti trianoni békediktátum emlékezete jegyében készült. Az antológiaszerű válogatás a Kárpát-medence magyarsága és a vele sorsközösségben élő nemzetiségek (románok, szlovákok, ruszinok, zsidók, cigányok) folklórjából merítve járja, táncolja körbe a Felvidéket, Kárpátalját, Erdélyt, a Délvidéket és „Kis-Magyarországot”.

Az előadás, hitet téve az összetartozás megkérdőjelezhetetlen valóságáról, nagy ívű panorámaként mutatja fel azt a paraszti örökséget, azokat a páratlan kulturális és szellemi javakat, melyeket az ezeréves együttélésnek köszönhetünk. A Körtánc című produkció nem keres történelmi igazságot, nem szembesít nemzeti sorstragédiával, de emlékezik! Emlékezik abban a szellemben, amelyben Márai Sándor tette, aki számára a haza elvesztésével „Valahogy… minden messze lett”. Mi, jelen világunkban élő emberek is látjuk a száz évnyi „távolságot”, de hisszük, hogy bár távolinak tűnik, mégis közeli!

 

A műsorban elhangzik Mihályi Gábor írása.

 

 

Zenei rendező: Pál István Szalonna

Koreográfus: Fitos Dezső, Furik Rita, Kocsis Enikő, Kökény Richárd, Mihályi Gábor, Richtárcsik Mihály

Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor

Előadja: a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara

Szólót énekel: Kubinyi Júlia, Hetényi Milán

Zenekarvezető: Radics Ferenc

Tánckarvezető: Ágfalvi György

Tánckari asszisztensek: Borbély Beatrix, Jávor Katalin, Farkas Máté,  ifj. Zsuráfszky Zoltán

Művészeti vezető: Pál István Szalonna

Együttesvezető: Mihályi Gábor