Bódi Attilával és Sebestyén Abával bűnről és bűnhődésről, barátságról és gyónásról, rockzenéről és diktatúráról beszélgettünk. Egy olyan világról, ahol a túlélés egyetlen útja a lázadás.

“Mert néha tényleg van olyan a színházban, hogy egyszer csak minden összejön: a Lázadni veletek akartam fesztiváljáró, díjnyertes előadása jókor, jó helyen, jó alapanyagból, a lehető legjobb alkotótársak odaadó munkájának köszönhetően jött létre. A megrendítő, már megjelenése idején sikeres irodalmi alapanyag felkavaró és elgondolkodtató színházi élménnyé lényegül ezen az estén. A néző pedig hiába próbálja távolítani magától az évtizedekkel ezelőtt egy másik országban lezajlott eseményeket, az élmény olyan intenzív, hogy sokáig képtelenség tőle szabadulni.”

“A világ lehetőség, a társadalom zavaros folyadék. Ebben pedig mi a bátorság, hol éri meg és hol nem? Az-e a szabadság, ha távol tartjuk magunkat a rögeszméktől, és semleges talajon állunk? Hány emberre kéne gondolnunk, mielőtt hősök akarunk lenni? “

“Rég láttunk olyan mellbevágó színházi előadást, amilyen a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Sebestyén Aba által rendezett Lázadni veletek akartam című produkciója volt, melyet vasárnap este tekinthetett meg a sepsiszentgyörgyi közönség a Szent György Napok programjának részeként. A történet rendkívül megrázó, embervoltunk alapkérdéseire keresi a válaszokat, az alkotók pedig olyan érzékenyen, árnyaltan mutatják be azt, hogy napokig tart, míg feldolgozzuk magunkban az elhangzottakat.”

Gyerekkori emlékekről, kihagyott osztálytalálkozókról, nagy színházi gondolkodókról, rátaláló szerepekről, elvágyódásról, a színészet terápiás hatásáról és a komfortzóna kifejezés bizonytalan jelentéséről beszélgettünk a marosvásárhelyi színművésszel, akit nemrég láthatott a budapesti közönség a Yorick Stúdió Lázadni veletek akartam című előadásában.

Kortárs Magyar Dráma-díjat kapott Sebestyén Aba és Barabás Olga. Az elismerést Bódi Attila Lázadni veletek akartam című regényének színpadi adaptációjáért kapták. A marosvásárhelyi színész, rendező Sebestyén Aba interjúban mesél az Indexnek arról, miért is fontosak a történetek, és az, hogy azokat mindenki megismerje.

“A Yorick Stúdió Kortárs Magyar Dráma-díjjal elismert előadása szembesítéstörténet egy rendszerről, amelyben a világot és a családokat az elhallgatás tartja össze, a kitörés pedig csak mások áldozata árán lehetséges. Az Aranytíz Teátrumban láttuk a marosvásárhelyiek vendégjátékát.”

“László Csaba és Sebestyén Aba egészen komoly színészi teljesítményt nyújtanak. Nem hagyatkoznak másra, mint a szavakra és a színészi jelenlétre. Zsótér Sándor rendez gyakran szó színházat. Most Sebestyén Aba is ilyet tett, csakhogy az a jó hír, hogy nagyon is működik.”

“Színpadon ennél emberibb dráma ritkán születik. A monológok olykor ugyan mintha önmagukra is rátelepednének, ám ezek váltakozása, hol humorral, máskor meg velőt fagyasztó abszurditással elmesélve mutatja azt, hogy vannak pillanatok, amikor nemhogy muszáj lázadni, dacolni, menekülni, de sorsszerű is.”

“Az előadás nagyon pontosan szól arról, mennyi mindent kellene megérteni, hogy valóban megértsünk valamit: az emberek indokolatlannak tűnő, de nagyon is indokolt félelmét, az élni vágyást, a mesterségesen gerjesztett, de vérünkké vált magyar–román ellentétet, a megalkuvást kísérő kamasz indulatot, a kalandvágyat – és a felnőtt kiábrándulást, amelyet bölcsességként próbálnak eladni.”

“Két jó színész, egy jó zenész, két mikrofon, egy elektromos gitár és egy mindent megfigyelő, az arcokat közelről pásztázó, azokat időnként eltorzító kamera. A Bódi Attila regénye alapján készült előadás két órában mindent elmond arról, miért volt szükségszerű Ceaușescu diktatúrájának bukása.”

“Súlyos filozófiai, erkölcsi és metafizikai kérdések mentén halad előre pörgőn és feszesen az előadás, a két, sötétbe öltözött karakter helyett már nem is őket, hanem az általuk életre keltett történetet látjuk a szemeink előtt, miközben a humort és egykori, erdélyi szlenget sem nélkülöző produkcióban közismert és hétköznapi helyzetek elevenednek meg, egyszerűen és hétköznapian, sallangmentesen és tisztára csiszoltan, e helyzetek közé pedig óraműszerű pontossággal beékelődnek a tragédiához vezető út mozzanatai.”