Caragiale írói pályafutása derekán, 1890-ben írta meg utolsó színpadi művét, amely minden szempontból elüt társadalombíráló vígjátékaitól, szatirikus rövidprózájától, politikai cikkeitől. A korabeli román kritika lesújtó véleményét cáfolja a dráma azonnali nemzetközi sikere: a megjelenést követő években a dráma magyar és német fordításait Budapesten és több német városban, átiratát pedig Párizsban is bemutatták.

A cselekmény egyetlen éjszakába sűrűsödik. A szereplők súlyos terheket cipelnek: a szerelemből elkövetett, be nem vallott gyilkosság tudatát, a tévedésből elítélt jogtalan büntetést és kínzást, az igazi tettes emiatt érzett kínzó bűntudatát, és végül az őrületet. A régi szörnyűség lassan bomlik ki, a megtorlás sikerül, igazság szolgáltatik, ez azonban már mit sem változtat a történeteken.

Caragiale magyarul talán legritkábban játszott drámáját a szerző születésének 160., halálának 100. évfordulója és a Caragiale-év alkalmából, Kincses Elemér rendezésében látható Marosvásárhelyen.