
- Műfaj: néptánc-színház
- Helyszín: Nagyterem
- Bemutató: 2021. május. 10., 19:00
- Időtartam: 1 óra szünet nélkül
- Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt
- Koreográfus: Horváth Zsófia, Melles Endre
- Zene: ifj. Csoóri Sándor
- Énekes: Erőss Judit
- Zenekar: Fazakas Albert, Fazakas Levente, Szilágyi László, Bajna György
- Jelmeztervező: Furik Rita
- Díszlettervező: JuZso
- Táncoktató: Melles Endre, Tekeres Gizella, Deffend Inci, Ferenc Sára
Nem kell a néprajztudományban járatosnak lenni ahhoz, hogy a ’tiszta’ melléknévből azonnal főnevekre asszociáljunk. Mindenekelőtt nyilvánvalóan a ’forrás’ kínálkozik (adja magát), de faluhelyen a ’szoba’ sem ment még feledésbe, s a ’víznek’, vagy a ’táncnak’ ugyancsak közkedvelt jelzője.
Táncszínházi – néptánc-színházi előadásunk a ’tiszta’ melléknév megannyi árnyalatát, virulens színeit szeretné megmutatni közönségének. Esetünkben fontos szerepet kap majd a mozdulat tisztasága (fegyelme), lehet az autentikus, múltba hajló, vagy jelent, jövőt idéző. Nem csupán a „mit”, a „hogyan” is fontos számunkra tehát, példát szeretnénk mutatni majd ’tisztaságból’, a tánc terápiás, tisztító erejéből!
A Háromszék Táncegyüttes hivatalos fenntartója Kovászna Megye Tanácsa.
-
TánckarÁdám Júlia
-
TánckarBakos Ernő
-
TánckarBoth Eszter
-
TánckarFazakas Mónika
-
TánckarGaburi Barbara
-
TánckarGere Csaba
-
TánckarKis Albert–Adorján
-
TánckarKocsis Lilla-Tünde
-
TánckarKoncz Attila
-
TánckarLukács Réka
-
TánckarMárton Csaba
-
TánckarMelles Endre
-
TánckarPável Hunor-Mihály
-
TánckarPodholiczky Rebeka-Ráhel
-
TánckarPortik-Cseres Norbert
-
TánckarSzékely Emőke-Edina
-
TánckarSzvinyuk Sándor
-
TánckarVirág Imola