
- Műfaj: előadóest
- Helyszín: Kisterem
- Bemutató: 2018. október. 3., 19:30
- Időtartam: 1 óra 50 perc, szünet nélkül
- Ügyelő: Rigmányi Lehel
Székely János (1929–1992) erdélyi költő, író, drámaíró a 20. század második felének egyik legfontosabb alkotója.
Székely Caligula helytartója című 1972-es drámájával (amelyet először éppen 40 éve mutattak be Gyulán, Harag György rendezésében) világirodalmi rangra is emelkedő életművet hozott létre, amely túllép és túlmutat a regionális (erdélyi) és aktuálpolitikai meghatározottságokon.
Legjobb művei minden személyes vallomásszerűségük ellenére kifejezik a 20. századi ember transzcendens fogódzóktól való megfosztottságát, és egyetemes igénnyel fogalmazzák meg a szerző korának közösségi sorskérdéseit.
Henn János előadóestje
A Tompa Miklós Társulat és a Gyulai Várszínház közös produkciója
-
Színművész
“A hangsúly nem mindig azon van, hogy helyesen fogalmazzunk, hanem azon, hogy ami bennünk van, az kiderüljön, azt megmutassuk, ez a színészi létezés legjava. Ez pedig néha elég keserves, ellentmondásos, így miért nem lehet egy műsor is ilyen?”