1914. április 23. -1992.április 30.

Marosvásárhely

 

Pályája során több mint 1300 kiállításon vett részt.

Munkáját számos díjjal, kitüntetéssel jutalmazták:

a Nemzetközi Fotóművész Szövetség Artiste FIAP – Kiváló Művész

az Egyesült Nemzetek Szövetsége –  Díszoklevél

Honoraire Excellence

Honoraire Golden Eye

1961-1983 között a Marosvásárhelyi Állami/ Nemzeti Színház mindkét tagozatának szerződéses fényképésze.

„Kiváló színházi fotós volt, a színház barátja és szövetségese, a sikert meghosszabbította nagyszerű fényképeivel.(…). A fotográfia lényege elkapni a meg nem ismétlődő pillanatot, ebben a színház és fotózás testvérművészet. Ő olyan pillanatokat örökített meg, amelyek mára – képei által – dokumentumértékűvé váltak.”

Spielmann Mihály idézett szavai az  „Erő a fekete-fehérben –  Marx József tárlatáról” című cikkben, a 2012. május 4-i Népújságban olvashatók.

                                      A fényképész

                               sok-sok fényt szeret

                                (Sztevanovity Dusán)

A színházművészet az egyetlen a művészetek között, amelyben a függöny legördültével a létrejött alkotás megszűnik. Egy festmény, egy film, egy regény, egy szobor, az alkotás lejárta után is sok idővel élvezhető, fogyasztható. A színház a pillanat művészete. A színházban, ahogy Kányádi mondja:  „nincs az a film, az a magnó, vissza ez már nem játszható”.

Mi történik a színházi előadásokról készült, videó felvételekkel, fényképekkel? Ezek sajnos nem mások, mint időben véges alkotás dokumentumai, amelyek azt bizonyítják, hogy egyszer létrejött az előadás… persze ha a fényképész, alkotó is, akkor a színházi alkotásból új művészetet tud teremteni. Egy-egy előadás megihleti, beindítja az alkotási folyamatot és olyan műveket hoz létre, amelyek önállóan megállják a helyüket. A múltban sokan fényképeztek színházi előadásokat, de keveseknek sikerült, olyan minőséget létrehozni mint Marx Józsefnek.

Kevés olyan jó kedélyű embert ismertem, mint ő volt. Mindig mosolygós, mindig derülátó és rajongó. Ez a hihetetlen optimizmusa és szakmai felkészültsége egy-egy közepes előadásból, remek pillanatokat hasított ki optikájával. Sokszor persze az is megesett, hogy nagyon rossz alkotásokból fényképezett össze maradandó műveket. Mi volt a titka? Tudta a mesterségét és szerette azt ami csinál.  Furcsán hangzik ez ma, a szuper érzékeny műszerek, a minden részletre kiterjedő fotókat  feldolgozó programok korában. Megpróbálunk emlékezni rá, alkotáscserepeivel! Köszönjük, hogy voltál és nem feledjük a fényképezős próbákon mosolygós arcodat és a folyamatos bíztatást: tessék, játszani, játszani, játszani, mert nem tudok másként fényképezni…

Kurátor: Gáspárik Attila, Ferencz Éva