
Berekméri Katalin színészkollégánkkal a Liviu Rebreanu Társulat legújabb készülő produkciójában, a Radu Afrim rendezésében bemutatásra kerülő Herbárium (Ierbar) című előadásban találkozhat legközelebb a közönség. A Rózát alakító színésznőt a szeptember 10-én, szombaton 19:00 órától kezdődő bemutató kapcsán kérdeztük.
- Radu Afrimmal hatodik alkalommal dolgozol együtt, a Liviu Rebreanu Társulat tagjaival pedig ez a harmadik közös munkád. Hogyan éled meg a próbafolyamatot?
Radu Afrim az a rendező, akiben mindig behunyt szemmel bíztam, és bízom rá magam. Túlságosan el vagyok már adósodva azért, amit szakmailag kaptam, kapok tőle. A román kollégák zavarba ejtő kíváncsisággal, kedvességgel, igazi barátsággal fogadtak. Ez a korábbi közös munkáink során, és most így volt. Raduval és velük abszolút otthon érzem magam.
- Kinek ajánlod az előadást? Kihez szól a darab?
A színházat szerető közönségnek ajánlom az előadást, amely kevésbé a cselekményre, inkább a líraiságra és a filozofikus gondolatokra, a sajátosan afrimi látvány-, hangzásvilágra és hangulatokra épít – ezek által utazhat a néző. Remélem, tartalmas, szép estéjük lesz!
Sok sikert kívánunk a bemutatóhoz!