„Olyan sokat beszéltem az új formákról, és most azt érzem, apránként a rutinba süllyedek.” – vallja Trepljov a Sirály utolsó felvonásában. Az értelmetlen életre való ráébredés annál keservesebb, minél inkább igyekszik az ember.
De mi is ad értelmet az életnek?

A Sirály egyes szereplői az alkotásban találják meg a választ e kérdésre – ki a konformizmusban, ki a hagyományokból való kitörésben – van, aki viszont nem találja, talán nem is keresi, vagy egyszerűen nem is érdekli.

Csehov darabjainak visszatérő helyszíne, a vidéki udvarház és a távoli nagyváros ezúttal az alkotásnak létjogosultságot, értelmet adó vagy azt ellehetetlenítő, értelmetlenné tevő környezetté alakul, ahol a legfőbb kérdés az alkotó tehetsége és tehetségtelensége közötti megfoghatatlan határ.
Csehov megfeneklett életű, vergődő szereplői ezen felül egy szerelmi sokszög részei, amelyben mindenki a megváltással azonosítja kiválasztottját. A beteljesedésre azonban nincs túl sok kilátás…

A Tompa Miklós Társulat művészeti vezetője, Keresztes Attila Gorkij, Beaumarchais és Molière után, az előző évadokhoz hasonlóan újabb klasszikust vitt színpadra a hagyományosnak számító Makai Imre-fordításban.