Csontváry
Rendező:
Kövesdy István
  • Kovásznai György: Csontváry
  • Műfaj: dráma
  • Helyszín: Nagyterem
  • Bemutató: 2013. május. 5., 19:00

Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) a Magányos cédrus, A szerelmesek találkozása, a Baalbek című festmények alkotója a múlt század eleji magyar festészet “profetikus alakja” – mondja a róla írt színmű szerzője, Kovásznai György. Szó szerint is érthetjük, hiszen – visszaemlékezései tanúsága szerint – gyógyszerészből égi hang hatására lett autodidakta festő. Életformáját az Európától Afrikán keresztül Távol-Keletig terjedő utazásai határozták meg és ihlették: alkotásai szinte kizárólag tájképek. Művészetét nem lehet egy meghatározott stílus keretei közé szorítani, nem vallotta magát semmilyen irányzat követőjének: önéletírásában a “napút festőjének” nevezi önmagát.

Csontváry titokzatos alakját a festő-animációs rendező Kovásznai György nem kifejezetten életrajzi jellegű darabja négy képében négy különböző dimenzióban ragadja meg. A távol-keleti kávéházban, festőtársai társaságában, majd a képtár előtt, amint sikertelenül igyekszik látogatókat verbuválni a saját kiállítására, továbbá a kommunista rendszer nagyfeje előtt, ahol hangját se hallani, és végül halálának pillanatában, alkotásainak, motívumainak, eszméinek lázálomszerű cirkuszi felvonulásában.

 

Szereposztás